Mária már egy éve az idősek otthonában élt, szomorúan és elkeseredetten. Három gyermeke volt, de egyik sem akarta a gondját viselni, a fiát már néhány éve nem látta és nem is hallott róla semmit.
A lányai a saját életükkel voltak elfoglalva, nem volt helye az idős asszonynak náluk. December utolsó napja volt, Mária születésnapja. Az idős asszony becsukott szemmel és keserű mosollyal emlékezett a régi időkre. Nagyon szerette a férjét, sokat dolgozott, nevelte a gyerekeket és nagyon jó háziasszony volt. Szinte mindenben sikeres volt ezért a körülötte élő emberek csodálták őt, sőt néhányan irigykedtek is rá.
Később a férje meghalt, a lányok pedig férjhez mentek. Máriának volt egy szobatársa az idősek otthonában, aki most hirtelen eltűnt valahová. Az idős asszony úgy gondolta, hogy egyedül maradt ezen a számára fontos napon. Egyszer csak kopogtak a szoba ajtaján, a társai voltak a szomszéd szobákból, akik egy tortával és kötött zoknival lepték meg az idős hölgyet.
– Boldog születésnapot kívánunk Mária!
– Jaj, de szép, most már tudom, hová tűntél el egy ideje!
– Ünnep van mondták a társai, fújd el a gyertyákat.
Ezután pedig leültek majd beszélgetni kezdtek, tortát ettek és teát ittak, így ünnepelték Mária születésnapját. Néhány órával később együtt köszöntötték az újévet, majd mindenki visszavonult a saját szobájába. Mária egyedül maradt a szobatársával aki azonnal el is aludt.
Mária azt álmodta, hogy a fia hangját hallja.
– Anya ébredj, itt vagyok, boldog születésnapot kívánok! – mondta a fia, aki az anyja ágya mellett állt.
