AMIKOR A SZOMSZÉDAIM KAMERÁT SZERELTEK FEL, AMI AZ UDVAROMRA NÉZETT, MEGTANÍTOTTAM NEKIK A PRIVÁT SZFÉRA FONTOSSÁGÁT – BÍRÓSÁG NÉLKÜL
Ami ártatlan leckének indult a magánélet tiszteletben tartásáról, végül olyan előadássá vált, amely nemcsak a rendőrség figyelmét keltette fel, hanem olyan következményekkel is járt, amire egyáltalán nem számítottam.
El sem tudtam volna képzelni, hogy valaha amatőr színésznőként kell majd viselkednem, csakhogy megleckéztessem a kíváncsi szomszédaimat – de az élet tele van meglepetésekkel.
Minden akkor kezdődött, amikor a szomszédságba beköltözött Éva és Lajos. Első ránézésre kedvesnek tűntek, bár volt bennük valami... különös.
– Üdv a környéken! – mosolyogtam rájuk, miközben egy kosár saját termesztésű paradicsomot nyújtottam át. – Emma vagyok.
Éva zavartan körbenézett.
– Köszönjük! Mi nagyon... aggódunk a biztonság miatt. Tudod, ugye?
Nem, egyáltalán nem tudtam, de udvariasan bólintottam. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ez hova fog vezetni.
Egy héttel később, amikor hazatértem anyámtól, valami megdöbbentőt fedeztem fel az udvaromban.
Egy délután épp a nyugágyon feküdtem, fürdőruhában, élvezve a napsütést és gondozva a paradicsompalántáimat. Éppen locsoltam a növényeket, amikor valami apró, fekete tárgyra lettem figyelmes a szomszéd ház ereszénél.
– Ez egy kamera? – mormoltam magam elé, hunyorítva próbáltam jobban megnézni.
A vér megfagyott az ereimben, amikor rájöttem, hogy a kamera egyenesen az udvaromra néz.
Azonnal elindultam a szomszéd házhoz – még mindig fürdőruhában –, és dörömböltem az ajtón. Lajos nyitotta ki, és láthatóan bosszús volt.
– Miért van az a kamera egyenesen az udvaromra irányítva? – szegeztem neki a kérdést.
Vállat vont.
– A biztonság miatt. Meg kell győződnünk róla, hogy senki sem mászik át a kerítésen.
– Ez nevetséges! – csattantam fel. – Ez megsérti a magánéletemet!
Ekkor Éva is feltűnt mögötte.
– Jogunk van megvédeni a saját tulajdonunkat – jelentette ki hidegen.
Fel sem fogták, milyen sértő és etikátlan, amit tettek.
Dühösen távoztam.
Beperelhettem volna őket, de kinek van erre ideje és pénze? Nem, nekem más módszerre volt szükségem.
Felhívtam a barátaimat.
– Luca, szükségem van rád. Mennyire szereted az… előadásokat?
Luca felnevetett.
– Máris izgatott vagyok! Mondjad!
Így született meg a terv. Csatlakozott hozzánk Peti, aki mesterien értett a speciális effektekhez, és Nóri, aki imádta a jelmezeket.
– Nem megyünk túl messzire? – kérdeztem az utolsó megbeszélésen.
Luca a vállamra tette a kezét.
– Emma, hetekig kukkoltak téged. Megérdemlik ezt az egészet.
Peti bólintott.
– És amúgy is, mikor csináltunk utoljára valami ennyire őrült dolgot?
Nóri kaján mosollyal nézett rám.
– A jelmezek már készen vannak. Most már nincs visszaút.
Nevettem, és éreztem, ahogy a kétségeim lassan eltűnnek.
– Jól van. Akkor csináljuk.
Második rész
Szombat délután összegyűltünk az udvaromon, a lehető legőrültebb ruhákban. Én egy neonparókát, egy tüllszoknyát és egy búvárruhát vettem fel.
– Készen álltok az év legnagyobb show-jára? – vigyorogtam.
Luca felvette az ufómaszkját.
– Adjunk nekik egy előadást, amit soha nem felejtenek el!
Először csak szórakoztunk: táncoltunk, beszélgettünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
– Emma, hogy van anyukád? – kiabált Peti, aki egy kalózjelmezben feszített.
– Jól, még mindig próbál összehozni egy randit a barátnője fiával! – nevettem.
Nóri elnevette magát.
– Ó, klasszikus! Tud róla, hogy van egy kamera, ami figyel téged?
Hirdetés– Nem mondtam neki. Még a végén ő maga menne át a szomszédokhoz, és megmondaná nekik, hogy mit gondol.
– Ezt azért szívesen megnézném. – jegyezte meg Luca.
Nevettünk, de tudtuk, hogy a nagy jelenet még hátra van.
– Jaj, ne! – kiáltottam hirtelen, Lucára mutatva. – Megölték őt!
Peti drámaian feltartotta a kezében lévő műanyag kést, amin ketchup folyt le.
– Magának kereste a bajt!
Luca a földre zuhant, karjait szélesre tárva, míg körülötte „vér” terült szét.
Elkezdődött a pánik: sikítoztunk, össze-vissza rohangáltunk, mintha tényleg egy bűntény zajlana.
– Hívjuk a rendőrséget?! – kiáltotta Nóri.
– Nem, el kell tüntetnünk a testet! – válaszoltam.
Aztán... minden elcsendesedett.
A szomszéd ház függönye enyhén meglebbent.
– Láttak minket. – suttogtam.
Valahol egy autó ajtaja csapódott. Megmerevedtünk.
A következő pillanatban… szirénák zaja töltötte be az utcát.
– Kezdődik. – sóhajtottam. – Mindenki befelé!
Berohantunk a házba, egy pillanat alatt eltüntettük a „tetthelyet”, és átöltöztünk hétköznapi ruhába.
Amikor a rendőrök bekopogtattak, mi nyugodtan üldögéltünk egy csésze tea mellett.
– Valami gond van? – kérdeztem ártatlanul.
Az egyik rendőr elmagyarázta, hogy erőszakos cselekményről kaptak bejelentést.
– Ó, az csak egy kis színjáték volt! – válaszoltam mosolyogva. – Biztos túlságosan élethűnek tűnt.
A rendőr összevonta a szemöldökét.
– De… ezt hogy láthatta bárki? Hiszen a kerítés magas.
Sóhajtottam.
– A szomszédaim kamerát szereltek fel, ami az udvaromra néz.
A rendőrök összenéztek.
Egy órával később a szomszédok kameráit leszerelték, és büntetést kaptak az illegális megfigyelés miatt.
Pár nappal később Éva és Lajos összepakolt és elköltözött.
Én pedig… visszatértem a paradicsomaimhoz.
