Apám kivételes ember volt, imádta anyámat, és mindig helyén kezelte a dolgokat – meséli a barátnőm. Úgy tartotta: minden férfi már az első pillanatban felismeri a nőt, akit neki teremtettek. Sőt, a férfi mindig hamarabb ismeri fel a nőt, mint a nő a férfit.
Úgy gondolta, ez a képesség minden férfi vele született tulajdonsága, a lelke mélyen mindegyik tudja, ki tartozik hozzá, ki a másik fele, és hogy rajta kívül mindenki más csak gyenge próbálkozás, kompromisszum. Kétféle férfi létezik, hangoztatta apám: az egyik amint meglátja, megtalálja azt a nőt, akit neki teremtettek, rögtön lép. Nem érdekli van-e férje, gyereke, milyenek az anyagi vagy bármilyen más körülményei, semmi nem érdekli, csak hogy vele lehessen, megismerje és feleségül vegye. Aztán hogy leélje vele az életét, még ha az nehézségekkel teli is. Nem érdekli semmi és senki, csak a nő, a vele való élet, és a közös gyerek. Nem foglalkozik többet más nőkkel, mi több, rá se néz másra, csak az az egy létezik számára, és ez a kapcsolat egész életében boldoggá teszi.
A másik férfi, amint meglátja a nőt, akit neki teremtettek természetesen felismeri – rögtön menekülni kezd. Fut, rohan, amerre csak lát. Gyáva ahhoz, hogy belevágjon az életbe az igazival. Inkább elvesz valaki mást feleségül, akihez semmi köze, inkább vállal egy másik nővel közös gyereket, minthogy az igazinak akárcsak a közelébe is kerüljön. Ez a fajta férfi a könnyebb megoldást választja. Bár egész életében titokban vágyakozik, sóvárog a nő után, mégsem hisz abban, hogy férfi tudna lenni mellette.
Képes leélni egy olyan életet amiben nem kell igazán, szívvel-lélekkel részt venni, amiben nem kell igazán szeretni. A hétköznapi házasságot választja, és folyton a többi nőt bámulja, sőt, az sem áll távol tőle, hogy olykor félrelépjen. Egész életében szenved, vágyódik az igazi után, de soha nem veszi a fáradságot, még gondolatban sem, hogy a számára igazán boldog életbe vágjon bele.
Hazugságban éli le az életét, s ezzel tisztában van. Időnként meggyőzi magát, hogy nem ő az, hogy nem ér az egész annyit, hogy jó neki minden úgy, ahogy van; legalábbis nagyon kényelmes, Magyarázkodik magának egy életen át, öregkorában pedig ittasan emleget valakit, akivel jó lett volna, és ennyiben kimerül a dolog. Ez a férfi nem igazi férfi, legalábbis az apám így vélte mondja a barátnőm, egy férfi ugyanis a saját feleségével éli le az életét, az igazival, más megoldást elképzelni sem tud!
