Egy olvasónk osztotta meg azt a képet és a hozzá tartozó történetet, ami egy idős bácsival történt a minap az egyik budapesti bevásárlóközpontban.
A bácsi éppen előtte állt a sorban, majd amikor eljött a fizetés ideje, akkor a zsebeiből maroknyi aprókötegeket vett elő.
Erre a pénztáros reakciója nem az volt, hogy hümmögött, arcokat vágott, vagy ilyesmi, hanem teljes természetességgel a pultra szórta az aprópénzt, és elkezdte kiválogatni.
„A bácsi remegő kézzel és elhaló hangon annyit mondott, hogy nagyon sajnálja, majd rám és a kasszásra nézett. A kasszás csak annyit felelt, hogy: semmi gond kedves, majd csináljuk együtt.”
Mindenki türelmesen várt, amíg a bácsi még egy párszor elnézést kért.
„Amikor a férfi távozott, és én kerültem sorra, a kasszásra néztem, és én is megköszöntem neki, hogy ilyen türelmes volt. Ezt felelte: felesleges megköszönni. A probléma a világunkkal, hogy elfelejtettük, hogy szeressük egymást.”
Milyen hétköznapinak tűnő történet. És mégis, milyen ritkán fordul elő manapság. Sajnos. Pedig egy kis kedvesség semmibe sem kerül.
