Lídia és a szomszédok háborúja: A sárga ház bosszúja
Amikor Lídia hazatért egy kéthetes utazásról, megdöbbenve látta, hogy a vidám sárga házát, amit néhai férje szeretettel festett, szürkére mázolták. Az új szomszédok, Máté és Zsófia, már korábban is kritizálták a ház színét, de ezúttal átlépték a határt. Lídia dühödten döntött úgy, hogy igazságot szolgáltat, és megtanítja nekik, miért nem szabad mások tulajdonában önkényesen cselekedni.
Lídia két éve lakott a sarkon álló házában, amikor Máté és Zsófia beköltöztek a szomszédba. Már az első napoktól fogva megjegyzéseket tettek a ház színére:– „Ez a legfeltűnőbb ház, amit valaha láttunk!” – mondták nevetve.
De Lídia nem hagyta magát:– „Persze, én és egy vödör napsütés csináltuk! Tetszik? A postaládát is ilyenre fessek?”
Máté és Zsófia nem hagyták abba a szurkálódást. Minden alkalommal, amikor elhaladtak a ház előtt, újabb gúnyos megjegyzéseket tettek:– „Elég világos neked, Lídia?” – kérdezte Máté.Zsófia még tovább ment:– „Nem gondoltál arra, hogy egy semlegesebb színre cseréld? Talán egy kis bézs jobban illene a környékhez.”
Lídia türelmesen válaszolt:– „Ez a ház a férjem emléke, és a sárga volt a kedvenc színe.”
De a szomszédok nem álltak le. Feljelentést tettek a városnál, panaszkodtak a rendőrségnél, és még egy sikertelen pert is indítottak. A többi szomszéd azonban Lídia oldalára állt, és elutasították a „Bátor Színek Elleni Egyesület” ötletét, amit Máté és Zsófia próbáltak létrehozni.
Lídia azonban nem számított arra, hogy a szomszédok elmennek a végsőkig. Amíg ő távol volt, a pár felbérelt egy festőcéget, és szürkére festették a házat. A festők hamis munkarendet mutattak fel, amelyen Lídia aláírását hamisították. Mire Lídia hazaért, a vidám sárga otthona helyén egy szürke, komor épület állt.
HirdetésDühösen a szomszédokhoz sietett, de azok nem nyitották ki az ajtót. Szerencsére Lídia egyik másik szomszédja, Pál, mindent látott és dokumentált:– „Lídia, megpróbáltam hívni, de nem értem el. A rendőrök sem tehettek semmit, mert a festőknek érvényes munkarendjük volt.”
Lídia a festőcéghez fordult, ahol Gary, a menedzser, azonnal bocsánatot kért:– „Elnézést, asszonyom. A megrendelők azt mondták, hogy az ő házuk, és nem volt okunk kételkedni bennük.”
Lídia azonban nem hagyta annyiban. Perre vitte az ügyet, és a festőcég munkatársai tanúskodtak mellette. A bíróság kimondta, hogy Máté és Zsófia csalást és rongálást követtek el. Közösségi munkára ítélték őket, és megparancsolták, hogy saját költségükön állítsák vissza a ház eredeti sárga színét.
Amikor a bíróság épületéből kiléptek, Zsófia még mindig mérges volt:– „Remélem, elégedett vagy magaddal, Lídia.”
Lídia elmosolyodott:– „Majd akkor leszek, ha újra sárga lesz a házam!”
Lídia története azt mutatja, hogy az igazság győzhet, ha kiállunk az értékeinkért. A sárga ház ismét a környék éke lett, emlékeztetve mindenkit arra, hogy a színek és emlékek nem csak festékből állnak – hanem szeretetből és tiszteletből is.
