Hiába féltettek oly sokan még az esküvő előtt a nagy korkülönbség miatt, szerelmes voltam, és nem hallgattam senkire. Különben is, enyém volt a világ legjóképűbb, legszellemesebb úriembere, aki az ágyban sem volt éppen rest. Ki hitte volna, hogy mindez megváltozhat egyszer.
Nyolc évvel ezelőtt a férjem szívrohamot kapott. Lehetett volna rosszabb is, de megúsztuk ennyivel, utána mégis hónapokon keresztül lábadozott. Valami végleg megváltozott benne: elvesztette az energiáját, az életkedvét, hirtelen, szinte egyik pillanatról a másikra mogorva vénember lett. Folyamatosan az egészségéért aggódott, ezért egyre kevesebb dolgot csináltunk együtt, megszűntek a hétvégi kiruccanások, az éjszakába nyúló partik, a szexről pedig nem is beszélve…
Nem csoda, hogy amikor a sógorom hirtelen meglátta bennem a nőt, nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Géza jópár évvel fiatalabb a bátyjánál, és bár soha nem kedvelt (mindig is azt hitte, hogy pusztán a vagyonra fáj a fogam), idővel megszoktuk egymást. Évek óta külön él a feleségétől, és annyira megviselte a válás, hogy a végén még én is megsajnáltam.
Az egyik randevúját az éppen aktuális nője lemondta, és a bátyját hívta el a színházba, akinek persze ehhez sem volt kedve. Már nem nagyon szeret kimozdulni. Így alakult, hogy én kísértem el Gézát a színházba. Az előadást egy romantikus vacsora követte, és azóta újabb és újabb színházi esték, no meg titkos légyottok.
A férjem pedig, ki hinné, még örül is ennek. Legalábbis annak, ami látszik, hogy én végre nem nyaggatom folyton az igényeimmel; az öccse pedig egy ideje sokkal kiegyensúlyozottabb.