A nők nagyon kényesek a hajukra, még egy igazítással járó változtatást is alaposan átgondolnak, de ha drasztikusan rövidre, ne adj isten, kopaszra kell vágatni, akkor abba egy kicsit „bele is halnak.”
Íme egy amerikai nő levele:
„Ma az utolsó pillanatban beugrottam a fodrászhoz. Beteg voltam, de a hajamra kétségtelenül ráfért az igazítás. Amikor beléptem a szalonba, egy szép, hosszú hajú szőke kislányt láttam. Ő és az anyukája is sírt.
Mellette ültem, és mielőtt elkezdték volna besamponozni a haját, hallottam, amint az anyukája ezt mondja: "Ne aggódj, a kemoterápia után újra ki fog nőni". Összetört szívem. Odafordultam és bemutatkoztam. Rachel 8 éves volt, és harmadik stádiumú daganat volt az agy jobb oldalán. Annyira ideges volt attól, hogy elveszíti a haját… de bókolt az enyémre.
Odaültem mellé és ezt mondtam: Tudod, mit? A hajra túlságosan nagy hangsúlyt fektetünk. Gyere, legyünk túl rajta mindketten. Csináljuk egyött! Majd megint meg fog nőni.”
Miközben borotválta a fodrász a fejemet, félidőben megálltunk, hogy teljesen nevetségesen nézzek ki. Soha nem voltam annyira boldog, mint amikor láttam, hogy a kislány a fájdalmas dolgok ellenére nevetni kezd.
Az igazat megvallva, valószínűleg nem éli meg a 16 és a 21 évét sem, talán nem tudja meg mi az, hogy első szerelem, vagy az első tánc… Én meg stresszelek amiatt, mert egy kicsit meg vagyok fázva, és emiatt otthon maradok. Egyáltalán nem bántam meg, amit tettem, hiszen ez csak egy haj.
Ma hivatalosan is hívhatom magam G.I. Jane-nek, és megveszem az első parókámat.”
