Amikor először találkoztam vele, tökéletesnek tűnt: gyönyörű, magabiztos, mindig elegánsan öltözött. Az önbizalma elbűvölő volt, a szeszélyei pedig szórakoztatónak tűntek. Akkor még nem tudtam, mennyire megváltoztatja majd az életemet.
A menyasszonyom nyíltan gyűlölte az anyámat: meg kellett tennem valamit, amit egyáltalán nem bánok.
Aznap elmentünk anyámhoz. Ahogy mindig, most is rendkívül boldog volt, hogy meglátogattuk. A konyhában nagy volt a sürgés-forgás – anyám igyekezett örömet szerezni nekünk, és elkészítette azokat a fogásokat, amelyeket gyerekkorom óta imádtam.
– Kislányom, kóstold meg, nektek főztem – mondta mosolyogva, és egy nagy tányér párolt húst és házi zöldségeket tett a menyasszonyom elé.
De a menyasszonyom csak fintorgott:
– Fúj, ezt nem eszem meg.
A szoba elcsendesedett. Láttam, hogy anyám próbálja visszatartani a könnyeit, de a szeme elárulta az érzéseit.
– Anyám egész nap a konyhában volt miattunk – mondtam határozottan. – Ne légy önző.
De a menyasszonyom rám sem nézett. A tekintete a szobában kószált, és a hangja jéghideg volt:
A menyasszonyom nyíltan gyűlölte az anyámat: meg kellett tennem valamit, amit egyáltalán nem bánok.
– Nem kértem, hogy ezt főzze.
Anyám egy szó nélkül csendben bement a szobájába. Hallottam, ahogy becsukódik mögötte az ajtó.
– Csomagolj, indulunk – mondta a menyasszonyom, és akkor megértettem, hogy pontosan erre a pillanatra várt.
Ez a jelenet nem az első és nem is az utolsó volt. Nyíltan utálta az anyámat, és úgy gondolta, hogy nem érdemel tiszteletet. Idegesítették anyám telefonhívásai, ajándékai, sőt még a házi savanyúságok is, amelyeket szeretettel és gondoskodással küldött nekem.
– Miért küldte megint ezeket a borzalmas üvegeket? Már allergiás vagyok az uborkáira!
Minden egyes ilyen mondat mélyen megsebzett.
Egészen addig a napig, amíg el nem szakadt a cérna.
A menyasszonyom nyíltan gyűlölte az anyámat: meg kellett tennem valamit, amit egyáltalán nem bánok.
– Azt hiszem, a szüleidnek egyszerűen nem volt idejük a nevelésedre. Nem tudod, mi a gondoskodás, a szeretet és az idősek tisztelete.
Ez volt a vég. Elmentem, mert megértettem, hogy nem akarom összekötni az életemet egy ilyen hideg, érzéketlen emberrel.
Egy idő után találkoztam egy másik nővel. Ő a teljes ellentéte volt az exemnek: melegszívű, gyengéd, őszinte. Azonnal megtalálta a közös hangot anyámmal.
– Mama, ezer éve nem láttuk egymást! Hogy vagy? – mondta, miközben ölelésre tárta a karját anyám felé.
Akkor megértettem: ő az igazi. Egy olyan ember, aki nemcsak engem szeret, hanem azokat is tiszteli, akik fontosak nekem. Összeházasodtunk, és azóta sem győzök hálát adni a sorsnak ezért az ajándékért.
