Shelby és Jonathan úgy gondolták, hogy két éves lányuk Sophie allergiában szenved. Nehezen lélegzett, az orvos asztmára gyanakodott, de hamar világossá vált, hogy a helyzet sokkal rosszabb. A néhány nappal későbbre tervezett allergia tesztre már nem volt szükség, mert a kislány egyik pillanatról a másikra nagyon rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzá.
A kórházban azonban kiderült, hogy a rettenetes diagnózis: a kicsi rákos, ráadásul áttéttel.
Azonnal kemoterápiát kapott, ami annyira segített, hogy ismét tudjon beszélni, járni, a kezeit használni, alkalmas legyen az őssejt-kezelésre.
Sophie, a kislány édesanyja anyja szinte egész nap kislánya mellett van a kórházban, és bízik abban, hogy jobban lesz. A szülők létrehoztak egy Faceebook oldalt, hogy dokumentálják a kislány betegség elleni küzdelmét: a Sophie The Brave-t.
De nem csak a család követi az oldalt, ma már több mint 12 ezren kíváncsiak a gyógyulására. És van egy olyan poszt, amit az édesanyja írt, miután a kórházbn az egyik, kislányával törődő nővért figyelte:
A poszt az ő, és a kórházi személyzet gondoskodásáról szól. Nem lehet könnyek nélkül végigolvasni.
„Látlak. Egész nap ezen a kanapén ülök, és látlak. Keményen próbálkozol, hogy segíts a kislányomon. Látom, hogy az arcod elszomorodik, amikor látod, hogy sír. Olyan sok módon próbálsz meg enyhíteni a félelmein. Úgy látom, habozás nélkül ugrasz és segítesz. Egy nap többször mondod: sajnálom, mint a legtöbb ember azt, hogy köszönöm.
HirdetésLátom a gumikesztyűket, a sztetoszkópot, látom, ahogy megsimogatod a kopasz fejét, és gondosan betakarod.
Látom, ahogy rossz hírt kapó síró anyát vigasztalod, és ahogy azt a gyermeket, aki mellett nem tud ott lenni az édesanyja.
Mindent kitörölsz az életedből arra a 12 órára, és csak a beteg és haldokló gyermekekért élsz. Mindegyik szobában mosolyogsz, bármi is történik. Látod Sophie nevét az ütemtervben, és még akkor is, ha ő nem a beteged, ellenőrzöl mindent. Hívod az orvost és a gyógyszertárat annyiszor, amennyi szükséges.
Akkor is leülsz mellém, és figyeltél rám 10 percig, amikor a telefon egyfolytában csörgött és a tennivalóid kilométernyi hosszúak.
Látlak. Mindannyian látunk. Nincs annyi ajándék, amivel ki lehetne fejezni, milyen sokra tartjuk a munkádat. Ti angyalok vagytok nekünk minden egyes nap. A gyermekeink nem kapnák meg nélkületek, amire szükségük van. Mi anyukák nem tudnánk eleget tenni nélkületek.”
