A 74 éves Irén néni éppen a délutáni kávéját kortyolgatta a szobájában, amikor ápolója, Zsófi izgatottan rontott be hozzá.
– Irén néni, vendége érkezett! A fiúunokája jött meglátogatni!
Irén már több mint egy éve nem kapott látogatót. Amikor meghallotta, hogy Ákos érkezett, különösebben nem lelkesedett. Tudta, miért jött. Pénzért. Mindig is csak az érdekelte őt és a feleségét, Nórát.
– Irén néni, segítsek lemenni a társalgóba, vagy hozzam fel ide?
– Megoldom, kedvesem. Megvárhat, úgyis régen láttam, szeretnék csinos lenni – mondta Irén, majd a szekrényéhez sétált, hogy kiválassza a legszebb ruháját. Miközben a ruhák között keresgélt, könnyek szöktek a szemébe.
"A kapzsiság és az árulás sosem hoz mást, csak csalódást."
– Bárcsak kétszer is meggondoltam volna, mielőtt megbízom benne – gondolta. – Ez volt életem legnagyobb hibája. Ha tudtam volna, mit tervez Ákos és Nóra, ma nem itt lennék.
Öt évvel korábban...
Irén özvegyként élt abban a házban, amit a férjétől, Bélától örökölt. Ákos már nős volt, külön élt a feleségével, és legfeljebb évente egyszer látogatta meg a nagymamáját. Aztán hirtelen egyre gyakrabban kezdett megjelenni. Irén örült a figyelemnek, amit kapott, és boldogan főzött unokájának.
Egyik nap Ákos előállt egy kéréssel.
– Nagyi, Nórának sürgős és drága műtétre lenne szüksége. A megtakarításaink elfogytak, alig tudunk megélni. Annyira hálás lennék, ha segítenél kifizetni a kezelést...
Irén számára Ákos volt minden. Képes lett volna hegyeket is megmozgatni érte. Úgy érezte, a ház, amiben lakik, semmit sem ér Ákos boldogságához képest.
Minden további gondolkodás nélkül eladta a házát, és Ákosékhoz költözött. Ha csak tudta volna, hogy Ákos mindent hazudott. Nórának semmilyen műtétre nem volt szüksége – egy luxusnyaralásra Hawaiira kellett a pénz, amit nem akartak saját zsebből fizetni.
Ákos és Nóra végrehajtották a tervüket, azt gondolva, Irén úgysem fog rájönni.
Három héttel később...
A pár hazatért, és azt színlelték, hogy kórházból jönnek.
– Nagyi, isteni illatok jönnek a konyhából! Friss kenyér? Halálosan éhes vagyok! – kiáltott fel Ákos, miközben Nórát a kanapéra segítette. – Óvatosan, drágám, az orvos mondta, hogy ne erőltesd meg magad.
Irén boldog volt, hogy viszontláthatta őket. Még az idős kora ellenére is mindent megtett, hogy segítsen Nórának a háztartásban. Egyik nap, miközben virágokat ültetett az udvaron, véletlenül meghallotta Nórát, aki a barátnőjével beszélgetett.
– Atyaég, ez az öregasszony borzalmas! Egész nap csak olvas, meg újságokat búj, mintha meg akarná váltani a világot – mondta ingerülten Nóra.
– És tudja a hawaii nyaralásotokról? – kérdezte a barátnője.
– Ugyan már! Azt hiszi, a kórházban voltunk. Megmondtuk neki, hogy műtétem volt. Ha megtudja az igazat, végünk van. Egyébként is el akarom küldeni. A húgom jön hozzánk ünnepekre, és kell neki a vendégszoba.
Irén megdöbbent. Nem hitte volna, hogy Ákos ennyire képes lenne átverni őt.
– Bocsáss meg, Béla – suttogta a néhai férje fényképéhez. – Nem kellett volna eladnom a házunkat. Megbíztam az unokánkban. Hazudott nekem, és elpazarolta mindenemet.
De már késő volt. Nem lehetett visszafordítani az időt.
Irén azonban nem szólt semmit Ákosnak. Tudta, hogy felesleges lenne. Még mindig nem értette pontosan, mit jelentett Nóra azon mondata, hogy „el akarja küldeni”. A válasz néhány nappal később jött el.
Ákos és Nóra leültek vele, egy brosúrát lobogtatva.
– Nagymama, olyan jó, hogy az idősekről ilyen jól gondoskodnak! – kezdte Ákos. – Tudod, Natasa és én szeretnénk gyereket. Az orvos szerint most van itt az ideje, de nem férnénk el hárman egy lakásban. Szóval találtam neked egy csodás idősek otthonát. Nézd csak, első osztályú ellátás, társaság, nyugalom. Gyakran meglátogatnánk, ígérem!
Irén úgy érezte, mintha arcul csapták volna. Szerette volna visszamenni a régi házába, de az már nem volt az övé. Kénytelen volt belegyezni, és becsomagolni.
Ákos elvitte az otthonba, megígérve, hogy gyakran meglátogatja. De az a „gyakran” évente egyszer jelent meg – karácsonykor.
Azóta telt el öt év.
– Irén néni, a fiúunokája a társalgóban várja! – szakította félbe a gondolatait Zsófi.
– Köszönöm, édesem, két perc, és megyek is.
Több mint egy év telt el azóta, hogy Ákos utoljára meglátogatta őt. Akkor karácsonyi ruhákat és takarókat hozott. Most nem volt sem karácsony, sem más ünnep, így Irén eltűnődött, mi lehet a látogatás valódi oka.
– Hát persze… miért nem gondoltam rá korábban? – sóhajtott csalódottan.
Néhány héttel korábban Irén örökölt az elhunyt unokatestvérétől, Dezsőtől. Bár az örökséget több örökös között osztották fel, ő jelentős összeget kapott. Annyit, amiből akár egy új otthont is vehetett volna.
– Csak ne ezért jöttél volna – motyogta, majd határozott léptekkel indult a társalgó felé.
– Nagymama! Olyan jó látni! Nagyon hiányoztál – ölelte meg Ákos szorosan. – Olyan meleg az ölelésed… És minden rendben van itt? Nézd csak, új szemüveget vettem, tetszik?
– Nagyon csinos, köszönöm, hogy eszedbe jutott ez a vénasszony – válaszolta Irén. – És Nóra? Terhes már?
Ákos arca elkomorult, majd nagy szemeket meresztve kezdett magyarázkodni.
– Próbálkoztunk, nagyi, de komplikáció lépett fel. Újabb műtétre van szüksége, különben nem lehet gyereke. És... – tétován nézett Irén szemébe.
– Elment az összes megtakarításunk a kezelésekre. Már csak kevés pénzünk van, és nem tudjuk fedezni az operációt. Tudom, hogy sokat kérek, de megtudtam az örökségedet... és arra gondoltam, talán segítenél nekünk.
– Segíteni? Hogy érted ezt, kedvesem?
– Mindig azt mondtad, a pénz nem számít, csak a család. És Nóra nagyon szeretne anya lenni... kérlek, nagymama, segíts!
Irén szíve megszakadt. Tudta, hogy Ákos hazudik. Nemcsak újra meg akarta vezetni, de még a szeretetét is felhasználta eszközként. Ami még jobban fájt, az a tudat, hogy Irén már halálos beteg volt. Rákkal küzdött, de nem a haláltól félt, hanem attól, amit Ákosból látott: könyörtelenséget és mohóságot.
Ezért úgy döntött, ideje tanítani egy utolsó leckét.
– Kedvesem, azt hiszem, most nem tudok segíteni. Én is műtét előtt állok, ha nem végeznek el rajtam egy sürgős beavatkozást, hamarosan meghalok. De mondd csak, szerinted Nóra műtétje fontosabb, mint az enyém?
Ákos arca komorrá vált.
– Nem arról van szó, nagyi, hogy kinek fontosabb az élete. Most Nórán a sor. Fiatal még, előtte az egész élet...
Irén úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Nem az fájt, hogy Ákos a feleségét választotta. Hanem az, hogy őt gyakorlatilag eldobta.
– Jöjj vissza holnap, kedvesem. Át kell gondolnom.
Aznap este Irén nem tudott aludni. Ákos szavai kísértették. A könnyeiben úszva emlékezett vissza a múltra.
Ákos édesanyja a szülés során halt meg. Az apja, Dénes, szenvedélybeteg volt és nőket hurcolt a házba. Ha Irén nem kapta volna meg a gyerek felügyeleti jogát tizenkét éves korában, Ákos valószínűleg teljesen tönkrement volna.
De talán már túl késő volt.
Másnap reggel Zsófi ismét jött.
– Irén néni, a fia megérkezett!
Irén lement, a szíve egy utolsó reménysugárral telt meg.
– Jó reggelt, nagymama! Bocsánat, hogy ilyen korán jöttem, de beszélni szeretnék veled. Az orvos csak jövő hétre adott időpontot Nórának, úgyhogy...
– Igen, értem – felelte Irén fáradtan.
Hirdetés– Szóval… tényleg szükségünk van a pénzre, nagymama. Kérlek, segíts.
Irén belül összetört. Az utolsó halvány reménye is szertefoszlott.
– Kedvesem, sajnos az örökséget még nem kaptam meg. Dezsőnek sok örököse volt, előbb el kell adni a házat, és le kell zárni a papírmunkát, ez hosszadalmas folyamat.
Ákos csalódottan nézett maga elé.
– De… ha sürgős, van egy ötletem. Zálogosítsd el a házatokat. Ha megkapom a részem, visszafizetem neked, és visszakapod a házat. Mit szólsz?
Ákos arca felderült.
– Ez zseniális, nagyi! Máris indulok. Két hét múlva visszajövök! Te vagy a legjobb nagymama a világon!
Irén csak mosolygott, de belül már mindent előkészített.
Pár nappal később megkérte Zsófit, hogy kövesse Ákost a közösségi médiában. Bár ő maga nem értett hozzá, tudta, hogy Ákos és Nóra mindig posztolnak valamit. Nem kellett sokáig keresniük – a fiatal pár épp a Maldív-szigeteken nyaralt.
Irén szíve összetört. Tudta, hogy a zálogból szerzett pénzt újabb fényűző vakációra költötték. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Nem sokkal később Irén állapota rohamosan romlani kezdett. A kezelések nem segítettek, és két héttel később csendesen elhunyt. De mielőtt eltávozott volna, még elintézett valamit...
A temetés után Ákos üresen bámult a sírra. Csak most kezdte felfogni, mit veszített.
– Menjünk haza, drágám, sötétedik – szólt hozzá Nóra, gyengéden megérintve a vállát.
Ákos bólintott, de belül máson járt az esze. Irén néni örökségén. Nóra máris felhozta:
– Kicsim, nem tudjuk, mi lett az örökséggel. Szerinted már megkapta? Beszélnünk kellene az ügyvéddel, nem gondolod?
– Igazad van. Holnap első dolgunk lesz.
De nem kellett addig várniuk. Másnap reggel csengettek. Az ajtóban Irén néni ügyvédje állt, egy borítékkal a kezében.
– Jó napot kívánok. Ez az örökség, amit az elhunyt Irén néni hagyott az unokájára. Kérem, írja alá itt... Köszönöm, máris megyek is – mondta, majd elment.
Ákos izgatottan tépte fel a borítékot.
– Ez biztosan egy csekk! Irén néni végre rám hagyta az egészet!
De amit talált benne, attól elsápadt.
A borítékban néhány tízdolláros volt – összesen körülbelül 50 dollár –, és egy kézzel írott levél:
„Kedves Ákos!Érzem, hogy közel van az utolsó napom. Hamarosan újra találkozom Bélával, a férjemmel. De előtte szeretnék elmondani valamit.Tudtam, hogy hazudtál Nóra műtétjéről. Tudtam, hogy mire költöttétek azt a pénzt, amit a házunk eladásából kaptam. Tudtam, hogy csak kihasználtál, és semmit sem jelentett számodra az az élet, amit veled akartam megosztani.Ákos, a pénz nem minden. Nem vesz szeretetet, nem ad tiszteletet. És ha csak ezt hajszolod, végül egyedül maradsz.
De én még most is reménykedem benned. Ezért úgy döntöttem, adok még egy esélyt.A borítékban találsz egy kis pénzt, elég a buszjegyre. Ugyanis... az utolsó kívánságom az volt, hogy te és Nóra egy évig dolgozzatok abban az idősek otthonában, ahol éltem. Egy teljes évig. Ha ezt teljesíted, az örökségem – a teljes összeg, amit Dezsőtől kaptam – a tiéd lesz. Ha nem, minden az otthonra száll, hogy más időseknek segítsen, akiket nem hagytak el a szeretteik.Szeretettel,Nagymama”**
Ákos arcára kiült a rémület.
– Mi ez az egész?! Hol a pénz?! Hol a csekk?! – kiáltott.
– Mi az, drágám? – kérdezte Nóra.
– Csak... csak ötven dollár. És egy levél. Azt akarja, hogy dolgozzunk az idősek otthonában! Egy egész évig! Különben semmit nem kapunk! – ordította, és a borítékot a földre hajította.
Letérdelt a lépcső elé, a fejét a kezébe temette.
– Istenem… az összes pénzt elköltöttük a nyaralásra. A házat elzálogosítottuk. Ez volt az utolsó esélyünk... Most minden oda! Hogy tehette ezt velem?!
Amit Ákos nem tudott: Irén néni tényleg letétbe helyezte az örökséget. A végrendeletében világosan kikötötte, hogy az egész összeg az otthont illeti, kivéve, ha Ákos és Nóra teljesítik a kívánságát. Az intézmény vezetőjénél volt a dokumentum, amit csak akkor aktiválnak, ha Ákos egy éven át ott dolgozik, gondozza az időseket, mosdat, etet, segít nekik… és megtanul végre EMBER lenni.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- 💔 A kapzsiság mindig visszaüt. Ákos becsapta azt a nőt, aki felnevelte őt, és mindent feláldozott érte. Végül mindent elveszített – mert az élet mindig visszaadja, amit adsz.
- 🧓 A pénz nem minden. Irén néni nem akart bosszút. Tanítani akart. És talán, egy év szeretet és szolgálat után Ákos végre rájön, mit jelent igazán embernek lenni.
