A hűség csodája: Az idős férfi elveszett kutyája után kutatott – a remény végül meghozta a csodát

Ahogy teltek a napok, senki nem jelentkezett.

Végül Balázs a rendőrségre ment, a keze remegett, ahogy Sebestyén rágójátékát szorongatta.

• „Ő az egyetlen családom…” – mondta elcsukló hangon.

A szolgálatban lévő tiszt alig nézett fel a számítógépéből.

• „Uram, három eltűnt személy ügyében nyomozunk, két fegyveres rablás történt, és egy cserbenhagyásos gázolás ügyét is meg kell oldanunk. Nincs kapacitásunk egy elkóborolt kutya keresésére.”

Egy másik tiszt felkuncogott.

• „Talán talált magának egy barátnőt!” – jegyezte meg gúnyosan, mire néhány kollégája nevetett.

Balázs vállai megereszkedtek. Mintha minden egyes nevetés egy-egy tőrt döfött volna a szívébe. Már éppen indult volna kifelé, amikor egy fiatal hang megszólította:

• „Uram! Várjon!”

Egy fiatal tiszt, aki még hisz az emberségben

A fiatal rendőr, Csaba, kedves tekintettel nézett rá.

• „Nem tudok hivatalosan segíteni, de… figyelni fogok. Itt van a számom. Ha bármit hallok vagy látok, jelentkezem.”

Balázs döbbenten bólintott.

• „Köszönöm, fiam. Ez… többet jelent, mint gondolnád.”

Csaba elmosolyodott.

• „A nagymamám egyedül élt a kutyájával. Tudom, mit jelent ez önnek, uram. Tényleg tudom.”

Két hét remény és fájdalom

Két hét telt el, és Sebestyén továbbra sem került elő. Balázs teste egyre jobban fájt – talán a gyaloglástól, talán a bánat súlyától.

Már éppen feladni készült, amikor a régi, kerekes telefonja megcsörrent.

• „Balázs bácsi? Itt Csaba! Szolgálaton kívül vagyok, de egy elhagyatott kútból hallottam ugatást! Van egy rés a deszkák között... Azt hiszem, jöjjön ide gyorsan!”

Balázs kezei remegtek, ahogy Tamás házába sietett segítségért.

• „Tamás! El tudnál vinni az erdőbe? Csaba megtalálhatta Sebestyént!”

Tamás azonnal kapta a kulcsait, és elindultak.

A remény hangja a mélyből

Csaba már várt rájuk, kötelekkel és zseblámpákkal felszerelkezve.

• „Ott van lenn, Balázs bácsi. Láttam a fehér csillagot a mellkasán!”

Balázs térdre esett, könnyei patakokban folytak.

• „Sebestyén! Kisfiam! Jól vagy? Kérlek, adj egy jelet!”

Egy pillanatnyi csend után egy gyenge, de ismerős hang szólt lentről:

• „Vau! Vau!”

A könnyek most már örömkönnyekké váltak.

• „Megvagy, kisfiam! Megvagy!”

A tűzoltóság hamarosan megérkezett, és egy fiatal tűzoltót óvatosan leeresztettek a száraz kút mélyére. A városban gyorsan elterjedt a hír, és hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy lássa a mentést.

Aztán egy moccanás a mélyből… majd egy ismerős ugatás.

Balázs térdre rogyott, miközben könnyek áztatták az arcát.

Amikor végre kihúzták Sebestyént, vékony volt és mocskos, de élt. Amint leérkezett a földre, azonnal Balázs felé rohant, majd hatalmas lendülettel nekidőlt, mintha soha többé nem akarná elengedni.

Sebestyén farka olyan gyorsan csapkodott, hogy elmosódott, és kétségbeesett nyüszítéssel borította el Balázs arcát csókokkal.

• „Ó, kisfiam...” – zokogott Balázs, beletemetve arcát a kutya sáros bundájába. „Azt hittem, elvesztettelek.”

A tömegben sokan könnyeket törölgettek.

Egy idős hölgy előrelépett, és elcsukló hangon szólalt meg:

• „Láttam Balázs bácsit két héten át az utcán sétálni, minden este Sebestyént hívni, amíg a hangja el nem tört. Soha nem láttam ekkora szeretetet.”

Csaba letérdelt Balázs mellé, és megszorította a vállát.

• „Vigyük haza magukat. Mindketten pihenésre szorulnak.”

• A hűség csodája: Az idős férfi elveszett kutyája után kutatott – a remény végül meghozta a csodát (2. rész)

• Tamás segített Balázsnak talpra állni, miközben Sebestyén egy pillanatra sem mozdult el mellőle. A kutya, bár koszos volt és sovány, farkát hevesen csóválva tapadt gazdájára, mintha attól tartana, hogy ha elengedi, újra elveszhet.
• Balázs még mindig a könnyeit törölgette, amikor Csaba, a fiatal rendőr mellé lépett, és megérintette a vállát.
• „Balázs bácsi, jöjjön, vigyük haza magukat.”
• Balázs elmosolyodott, és megszorította Csaba kezét.
• „Fiatalember, maga nem is tudja, mit adott nekem vissza.”
• Csaba szeme megnedvesedett.
• „A nagymamám mindig azt mondta nekem, hogy néha az angyaloknak négy lábuk van.”
• Balázs lehajtotta a fejét, és Sebestyén hátát simogatta.
• „Márta is mindig azt mondta, hogy a kutyák Isten emlékeztetői arra, hogy a szeretet szavak nélkül is beszél.”
• A tűzoltók egyik tisztje, aki a mentésnél segédkezett, előrelépett, és levette a sisakját.
• „Balázs bácsi, Sebestyént meg kellene nézetni egy állatorvossal. Hívjunk valakit?”
• Tamás közbevágott.
• „Tudok egy állatorvost, aki házhoz is jön. A lányom barátja. Már hívom is!”

• Egy vacsora, ami mindent megváltoztatott

• Ahogy visszatértek a városba, egy idős férfi előrelépett a tömegből.
• „Balázs, a plakátokon azt írtad, a jutalom egy házi készítésű vacsora. Szerintem Csaba igazán megérdemelné.”
• Balázs kihúzta magát, és kissé remegő kezével megsimogatta Sebestyén fejét.
• „Nemcsak Csaba, hanem ti mindannyian. Holnap este mindenki jöjjön el hozzám vacsorára. Nem számít, mekkora a ház, Márta mindig azt mondta, hogy egy otthon a benne lévő szeretethez igazodik.”
• Másnap este Balázs apró háza megtelt élettel és nevetéssel.
• A konyhában lassan rotyogott a híres marhapörkölt, és az asztalon ott illatozott Márta régi almás pitéje. Csaba megpróbálta visszautasítani a jutalmat, de Balázs nem engedte.
• „Fiatalember, egy ígéret az ígéret. És túl régóta nem volt már nevetés ebben a házban.”
• Sebestyén boldogan rohangált az emberek között, mindenkitől kapott egy kis simogatást vagy egy falat pörköltet, de mindig visszatért Balázs mellé, mintha meg akarná győzni magát arról, hogy tényleg otthon van.
• Ahogy az este véget ért, és a vendégek kezdtek elbúcsúzni, Balázs szeme könnyes lett.
• „Tudjátok, azt hittem, már nem vagyok fontos senkinek. Azt hittem, csak egy öregember vagyok, aki a kutyájával él. De ma megtanultam valamit…”
• A csendben mindenki ráfigyelt.
• „Senki sincs elfelejtve.”
• Csaba bólintott.
• „Így van, Balázs bácsi. Senki sem maradhat egyedül.”

• A csend, amely végre békét hozott

• Aznap este, miután mindenki elment, Balázs a régi fotelében ült, Sebestyén pedig a lábánál feküdt, békésen szuszogva.
• A kutyát megvizsgáló állatorvos megnyugtatta, hogy csak ki van száradva és éhes, de nincs semmi baja. Igazi csoda volt, hogy ennyi időt kibírt a kút mélyén.
• Balázs lenézett a kutyájára, aki ráemelte ragyogó barna szemeit – azokkal a szemekkel, amelyek két éve egy kis kartondobozból néztek vissza rá, amikor valaki a háza elé tette őt egy cetlivel: „Vigyázzon rá.”
• Balázs felsóhajtott, és megvakargatta Sebestyén füle tövét.
• „Tudod, kisfiam… Az elmúlt két hétben mindig erre a cetlire gondoltam. Arra, hogy nekem kell rád vigyáznom. De az igazság az, hogy te vigyáztál rám végig.”
• Csaba szavai visszhangoztak a fejében: „Az angyaloknak néha négy lábuk van.”
• Sebestyén halkan nyüszített, és még jobban odabújt hozzá.
• Balázs megsimogatta a fejét, majd lehunyta a szemét.
• Először két hét után végre békében aludt el, tudva, hogy mindketten ott vannak, ahová mindig is tartoztak.