Éva soha nem gondolta volna, hogy egy gyerekrajz egyszer szó szerint kifordítja a világát. Szerető anya, támogató feleség és megbecsült ügyvéd volt – de mostanában túl elfoglalt. Édesanyja betegsége teljesen felborította a mindennapjaikat. A rengeteg kórházi látogatás, drága gyógyszerek és hosszú munkaórák miatt úgy érezte, a családjára szinte alig marad ideje.
Tamás, a férje viszont mindenben támogatta. Ő lett a konyhafőnök, a háztartásvezető és az „iskolai projekt-asszisztens”. Éva hálás volt ezért, de a lelke mélyén tudta, hogy valami elcsúszott.
Azon az estén fáradtan ért haza. Bekapott egy tál lazacot rizzsel, amíg Adél a fürdőkádban pancsolt. A vacsora után Éva végre betakarta a kislányát.
„Tudtad, anya, hogy egy zoknit fel lehet húzni a kezünkre, és az bábu lesz?” – motyogta Adél félig alvó állapotban.
„Zoknit, kicsim, nem konnektort! Soha ne dugd a kezedet konnektorba!” – mosolygott Éva.
„Rendben, anya,” – ásított Adél, és a párnájába bújt.
Éva visszatért a nappaliba, hogy összeszedje Adél szétszórt játékait és rajzait. Ekkor talált rá egy rajzra a dohányzóasztalon.
Első ránézésre ártatlan gyerekrajznak tűnt: egy férfi, egy nő, és egy kislány egymás kezét fogták. De amikor jobban megnézte, a szíve a torkába ugrott.
A férfi egyértelműen Tamás volt. A kislány pedig Adél. De a nő? A nő nem ő volt.
Hosszú barna haja és fehér menyasszonyi ruhája szembetűnő volt. És a rajz alján ott állt a felirat Adél apró betűivel:
„Alig várom, hogy te legyél az anyukám!”
Éva kezében remegett a papír. Szinte robotikus léptekkel indult vissza Adél szobájába.
A kislány félálomban mormogta:
De amikor meglátta a rajzot, arca lángvörös lett, és kitépte Éva kezéből.
Apa mondta?! Hideg borzongás futott végig Éva gerincén. Mit akart Tamás rejtegetni? Ki ez a nő? És ami a legrosszabb – miért képzelte Adél azt, hogy ez a másik nő lesz az anyukája?
Aznap éjjel Éva nem aludt. A gondolatok egymás után cikáztak a fejében. Csalás? Hazugság? Elveszíti a családját? Másnap reggel az asztalnál várta Tamást, aki éppen indulni készült munkába.
Tamás arca sápadt lett, ahogy a rajzra pillantott.
Tamás mély levegőt vett.
Az iskola felé vezető út csendes volt. Éva a fogait csikorgatta, miközben újra és újra megnézte a rajzot. Ki ez a nő? Mit akar Tamás megmutatni?
Az iskola recepcióján Tamás találkozót kért Réka nénivel, Adél tanítónőjével. Amikor Réka belépett, Évának földbe gyökerezett a lába. A nő hosszú barna hajú volt, pontosan úgy nézett ki, mint a rajz.
Réka arca először zavart volt, majd kedvesen és együttérzően nézett Évára.
Réka elővett egy köteg rajzot. Éva remegő kezekkel lapozta őket végig. Minden egyes rajzon egy boldog család szerepelt – Réka a helyén.
Otthon Éva könnyes szemmel ült le Adél mellé.
Adél zokogva borult Éva nyakába.
Aznap este Éva és Tamás beszéltek. Éva eldöntötte, hogy változtat: csökkentette a munkaóráit, és bevezettek egy „anya-lánya” estét. Adél boldog volt – végre újra érezte az anyukája közelségét.
Réka nénitől Éva bocsánatot kért, és megköszönte, hogy mellette állt, amikor ő nem lehetett ott.
Tanulság: Néha a gyerekrajzok nem árulnak el hűtlenséget, csak a szomorúságot. Az igazi szeretetet az idő és figyelem mutatja meg.