Egy fiú annyira szégyelli félszemű anyját, hogy elrejti a világ elől, és nem engedi, hogy elmenjen a ballagására.
A legtöbb ember nem tudta, hogy Derek Rydernek ki az anyja. Amikor a barátai a szüleikről beszéltek, Derek csak hallgatott. Soha nem hívta át egyik barátját sem videojátékozni vagy filmet nézni.
Valójában az általános iskolától egészen a gimnázium utolsó évéig senki sem tette be a lábát Derek házába, soha. Amikor elkezdett randizni egy lánnyal, elmondta neki: “Nézd, anyám viccesen vallásos, nem engedi, hogy randizzak…” — de ez csak egy nagy hazugság volt, hogy ne kelljen bemutatnia a nőt.
Az igazság az volt, hogy Derek szégyellte az anyját. Nem akarta, hogy az emberek megtudják, hogy ő egy “szörnyszülött”, mintha egy horrorfilmből lépett volna elő. Derek anyjának csak egy szeme volt, és az arca bal oldalát hegek tömkelege borította.
Gail Ryder ilyen volt, amióta Derek az eszét tudta. Amikor kicsi volt, észre sem vette – ő csak az anyja volt, de ahogy idősebb lett, látta, hogyan reagálnak rá az emberek.
Rájött, hogy az ő anyja nem olyan volt, mint a többi ember. Az első napon, amikor iskolába ment, látta, hogy a többi anyuka meghátrált, pedig az anyukája szemüveget és kalapot viselt.
“Nem akarom, hogy elvigyél a kapuhoz, anya!” – mondta neki aznap este. “Be tudok menni egyedül is.”
“De édesem, az összes többi anyuka elkíséri a gyerekét az osztályba… És te még kicsi vagy!” – mondta Gail.
“Őrült!” – Derek felkiáltott. “Hallottam, hogy Bobby anyukája is ezt mondta, és most mindenki azt fogja mondani, hogy én is egy csodabogár vagyok!”
És így Gail soha többé nem ment be az iskolába. Kitette Dereket, és elhajtott, miközben könnyek folytak az arcán. A fia szégyellte őt, és ez összetörte a szívét.
HirdetésAmi Dereket illeti, ő addig volt jól, amíg Gail távol tartotta magát a nyilvános életétől – úgy tett, mintha a nő egy remete lenne, egy vallási fanatikus, bármi, ami megakadályozza, hogy az emberek megtudják az igazságot.
De amikor eljött az érettségi ideje, Derek dilemmába került. Őt választották búcsúbeszédet mondónak, és az igazgató megveregette a vállát. “Hát, remélem, végre találkozunk az édesanyáddal!” – mondta. “Személyesen szeretnék neki gratulálni!”
Az édesanyjával? Derek nem hozhatta el az anyját a ballagásra! Mindenki megtudná! De mit tehetett volna? Aznap este talált magának egy ügynökséget, amely karakterszínészeket képviselt, és felfogadott magának egy színésznőt.
A nő, akit kiválasztott, tökéletes mása volt annak a nőnek, akit mindig is az anyjának kívánt. Szép, kedves arcú, sebhelytelen. Derek gondosan felkészítette a nőt, hogyan öltözzön fel, mit mondjon, és elintézte, hogy álanyja felvegye őt otthon.
Amikor Gail meglátta Dereket az érettségi köpenyében, levegő után kapkodott. “Derek! Ma van? Ó, csak adj időt, hogy felöltözzek!”
“Felöltözni? Mire?” – kérdezte Derek.
“Hát, hogy elmenjek a ballagásodra, édesem!” – válaszolta Gail.
“Te nem jöhetsz!” – Derek ridegen közölte vele. “Egész életemben rejtegettelek, azt hiszed, azt akarom, hogy életem legfontosabb napján megmutasd a csúnya képedet?”
Gail egyik szeme megtelt könnyel. “Derek..” – suttogta. “Hogy lehetsz ilyen kegyetlen?”
