Valaki tojásokkal dobálta meg a férjem sírkövét – Egy nap megláttam, ki volt az, és majdnem tönkretette az életem
Minden vasárnap elmentem a férjem sírjához, hogy egy kicsit közelebb érezhessem magam hozzá. Egy napon azonban tojások széttört maradványait találtam a sírkövön. Először azt hittem, valami kegyetlen tréfa áldozatai lettünk, de amikor rajtakaptam az elkövetőt, a szívem megszakadt – az, akit a legjobban szerettem és akiben a legjobban bíztam, árult el engem.
A veszteség és a fájdalom
Egy évvel ezelőtt veszítettem el a férjemet, Dávidot. Hirtelen történt. Nem volt figyelmeztetés, nem volt felkészülési idő. Egy szívinfarktus ragadta el tőlem, és vele együtt az elmúlt huszonöt év minden boldog pillanatát.
„Egy perc alatt elveszíteni mindent… ez olyan érzés, mintha a föld eltűnne a lábad alól,” mesélte Judit néni, aki történetével mindannyiunkat szíven ütött.
Az első hónapok olyanok voltak, mintha ködben járnék. Minden fájt. Azért próbáltam tartani magam, hogy a gyerekeimnek támasz lehessek, de belül teljesen összetörtem.
Minden vasárnap kimentem Dávid sírjához. Ez volt a menedékem, az én külön időm vele. A temető csendes volt, nyugodt, mintha ott újra szabadon lélegezhettem volna. De három hónappal ezelőtt valami megváltozott.
Az első jelek
Egy napon tojások maradványait találtam Dávid sírkövén: összetört héjak és sárgája maszatolva a kő alján.
„Ki képes ilyenre?” suttogtam magamnak, miközben leguggoltam, hogy letakarítsam. Aznap azt hittem, csak egy gonosz tréfa áldozatai lettünk. Talán gyerekek szórakoztak a temetőben.
A következő héten azonban megismétlődött. Ezúttal több tojást találtam – legalább hatot. Mind összetörve, a kőre folyva. Ahogy takarítottam, a szívem egyre nehezebb lett.
Megpróbáltam segítséget kérni a temető dolgozóitól.
„Vandalizmus történt a férjem sírjánál,” mondtam a recepción egy unott arcú férfinak.
„Töltsön ki egy jelentést,” válaszolta, miközben előhúzott egy űrlapot.
„Ez minden? Nincsenek kameráik?” kérdeztem reménykedve.
„Nem a temető újabb részein. Sajnálom,” felelte vállrándítva.
A szembesülés pillanata
A harmadik alkalommal már nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Nem csak a rendetlenség fájt, hanem az a tudat, hogy valaki Dávidot célba vette még halála után is.
„Mit akarnak tőle?” kiáltottam a temető üres csendjébe.
A férjem halálának évfordulóján képtelen voltam aludni. Az emlékek kavarogtak bennem: hallottam a nevetését, éreztem a kezét, ahogy sétálás közben megfogta az enyémet.
Hajnali öt órakor már nem bírtam tovább. Felvettem a kabátomat, és elindultam a temetőbe. Az utcák csendesek voltak, a világ még aludt.
Amikor Dávid sírjához értem, megdermedtem.
Az igazság fájdalmas felfedezése
Friss tojáshéjak hevertek a földön. És valaki ott állt a sírkő mellett, kezében egy újabb tojással.
„Hé!” kiáltottam remegő hangon. „Mit csinál maga?!”
Az alak lassan megfordult, és a lélegzetem elakadt.
„Ági?” A húgom, Ágnes állt ott, arca sápadt volt, a keze remegett. Az egyik kezében még mindig ott volt egy tojás.
„Te mit keresel itt?” kérdezte élesen.
„Te?” kiáltottam fel. „Te csináltad ezt?!”
A fájdalmas igazság
Ági arca megkeményedett. „Úgysem értenéd,” mondta gúnyosan.
„Próbálj meg elmagyarázni!” léptem közelebb.
Bitterű nevetést hallatott. „Azt hiszed, hogy Dávid tökéletes férj volt, igaz? Az odaadó apa, a szerető társ. Az a férfi évekig hazudott neked!”
„Mégis miről beszélsz?” A hangom elcsuklott.
„Volt egy viszonyunk, Judit,” mondta Ági, szemei szinte lángoltak. „Öt évig. Öt évig ígért nekem mindent – pénzt, jövőt. Aztán meghalt, és én nem kaptam semmit. Egy fillért sem. Minden hozzád és a drága gyerekeidhez került.”
Kételyek és fájdalom
Olyan volt, mintha kicsúszott volna alólam a talaj.
„Nem,” suttogtam. „Ez nem igaz. Hazudsz.”
„Hazudok?” Ági gúnyosan felnevetett. „Nem láttad a végrendeletét? Mindent neked hagyott.”
Térdre rogytam a sír előtt, miközben Ági szavai égették az elmém. „Hogyan tehetted ezt?” kérdeztem remegve.
A húgom elviharzik
Ági hideg tekintettel nézett rám. „Nem ítélhetsz el engem. Dávid mindkettőnket átvert. Ígéreteket tett, amiket nem tartott be.”
A tojást egyszerűen elengedte a kezéből, hagyva, hogy a földre essen. „Mindig neked volt minden. A tökéletes élet, a tökéletes férj. Hát nem volt tökéletes.”
A kétely árnyéka
Amikor később az unokahúgom, Kata elmesélte, hogy Ági féltékenysége miatt találhatta ki az egészet, kétségeim között őrlődtem. A férjem emlékét azonban nem hagytam, hogy elhomályosítsák a vádak.
„Viszlát, Ági,” suttogtam egy nap Dávid sírjánál. „Nem engedem, hogy elvedd őt tőlem.”
A fájdalom ellenére újra megtaláltam a békét.
