A férjem elhagyott a gimnáziumi legjobb barátnőmért, miután elvesztettem a babát – Három évvel később egy benzinkútnál találkoztam velük, és nem bírtam abbahagyni a mosolygást
1. rész: Az árulás, amire sosem számítottam
Mindig azt hittem, hogy a megcsalás és az árulás csak másokkal történik meg – azokról olvasni lehet drámai történetekben vagy hallani elcsukló hangon elmesélve egy vacsorapartin. De velem? Velünk? Ez elképzelhetetlen volt.
Öt évig építettük az életünket együtt Mátéval. Nem voltunk gazdagok, de a miénk volt minden – közös filmezések a kanapén, vasárnap reggeli kávézások, és azok a belső poénok, amiket csak mi értettünk.
És ezen az úton végig ott volt Anna is. A legjobb barátnőm középiskola óta. A testvérem minden értelemben, csak vér szerint nem. Ő volt az esküvőmön a tanúm, az, aki a kezemet fogta és együtt sírt velem örömében, amikor kimondtam az igent.
Szóval amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, azt hittem, ez csak egy újabb fejezet lesz a tökéletes életünkben.
De aztán Máté megváltozott.
A távolság, amit nem értettem
Eleinte apróságok voltak – később ért haza a munkából, már nem nevetett a poénjaimon, és a mosolya valahogy üres lett. Aztán egyre rosszabb lett. Egyre kevesebbet nézett rám, a beszélgetéseink egy-egy szavas válaszokká silányultak. Esténként elfordult tőlem az ágyban, mintha már ott sem lennék.
Nem értettem. Fáradt voltam, a terhesség kimerített, de minden erőmmel próbáltam megtartani a házasságunkat.
Ezért fordultam Annához.
– Nem tudom, mi történik, – zokogtam egy éjszaka telefonon, miközben Máté mellettem aludt, tudomást sem véve rólam. – Mintha már nem is lenne itt.
Anna mélyet sóhajtott. – Helga, túlgondolod. Szeret téged. Csak stresszes.
Annyira akartam hinni neki.
A fájdalom, ami mindent megváltoztatott
Aztán egyik reggel tompa fájdalmat éreztem a hasamban. Este már a kórházban feküdtem, és az orvos ajkai mozogtak, de a szavai nem jutottak el hozzám.
Nem volt többé szívverés.
Nem volt többé baba.
A gyász hullámokban kellene, hogy jöjjön, de nálam lavinaként zúdult rám.
Máté? Már akkor is máshol járt. Ott ült mellettem a kórházi ágyon, ridegen, némán, mozdulatlanul. Nem fogta meg a kezem, nem adott egyetlen vigasztaló szót sem. Nem bocsánat, nem együttérzés. Csak egy férfi, aki mintha arra várt volna, hogy egy busz érkezzen, és elvigye innen.
Egy hónappal később végre kimondta azt, amit szerintem már hetek óta gyakorolt a fejében:
– Nem vagyok boldog, Helga.
2. rész: A távozásuk és az igazság
Nem volt nagy veszekedés, nem voltak kiabálások.
– Mi? – kérdeztem rekedten.
Felsóhajtott, mintha én lennék a probléma. – Egyszerűen már nem érzem ugyanazt. Már egy ideje így van.
Egy ideje.
– A baba óta? – kérdeztem remegő hangon.
Az állkapcsa megfeszült. – Nem erről van szó.
Hazugság.
Ekkor vártam volna bármilyen érzelmet, bűntudatot, megbánást, de semmi nem volt. Csak az üres tekintete.
– Öt év, és ennyi? Csak így elhagysz? – a kezem ökölbe szorult az asztal alatt.
Fáradt sóhaj. – Nem akarok veszekedni, Helga.
Felállt, felkapta a kulcsait, és becsapta maga mögött az ajtót.
Anna pedig nem sokkal később követte.
Eltűnt. Nem válaszolt a hívásaimra, az üzeneteim olvasatlanul maradtak. Majd egyszer csak... letiltott mindenhol. Facebookon, Instagramon, még a telefonszámomat is.
Nem értettem.
Aztán rájöttem.
Anyám hívott fel először.
– Helga, drágám… nézd meg ezt.
Egy linket küldött Anna Instagram-profiljára.
És ott voltak.
Máté és Anna. Nevetve egy napsütötte tengerparton, egymásba fonódva, mintha évek óta együtt lennének.
Lélegzet-visszafojtva pörgettem végig a képeket. Hosszú hetekre visszamenően...
HirdetésMiközben még házasok voltunk.
De ha azt hitték, hogy össze fogok omlani és eltűnök, nagyot tévedtek.
3. rész: Az édes bosszú és a karma
Megszereztem az összes bizonyítékot a válás során. Máté annyira el volt foglalva az új kis szerelmével, hogy ügyetlen volt. A bizonyítékok beszéltek helyettem.
A végén én kaptam meg a házat, a közös megtakarításunk felét, és az elégtételt, hogy nulláról kell kezdenie az életét.
Elvette a bizalmamat. Én elvettem azt, ami járt nekem.
Aztán az élet végre igazságot szolgáltatott.
Egy évvel később megismertem Dávidot.
Ő minden volt, amit Máté soha nem tudott lenni. Kedves. Figyelmes. Megértő. Amikor elmeséltem neki, mi történt velem, csak átölelt és azt suttogta:
– Te ennél sokkal többet érdemelsz.
És először elhittem neki.
Nem sokkal később megszületett a kislányunk – a boldogság, amit elvettek tőlem, most visszakaptam.
4. rész: Egy benzinkútnál találkoztunk újra
Egy este hazafelé tartottam a munkából, amikor be kellett térnem egy benzinkúthoz. A hely szinte üres volt, a neonlámpák zümmögtek a csendben.
És akkor megláttam őket.
Máté és Anna.
De már nem volt se drága ruha, se tökéletes élet. Az autójuk rozsdás roncs, a háttérben egy síró csecsemő hangja.
A pénztárnál álltak.
Máté a kártyáját próbálta lehúzni.
Egyszer. Kétszer.
Elutasítva.
Anna feldúltan odalépett hozzá. – Nincs pénzünk még benzinre sem?!
– Mondtam, hogy szűkösen állunk.
Anna dühösen csattant fel: – Hát persze. Pont, mint amikor "nem csaltad meg Helgát", igaz?
Alig bírtam visszatartani a nevetésem.
Ahogy elhajtottam, csak mosolyogtam.
Végre boldog voltam.
Ők pedig megkapták, amit érdemeltek.
