Ha másra nem, egy biztonságos, szeretettel teli családi háttérre minden egyes embernek szüksége van! Ha ez megvan, bármilyen nehézséget el lehet viselni. Sokaknak azonban ez nem adatott meg...
A megható történet két teljesen különböző családról szól, akik mindössze nagyon közel laktak egymáshoz.
Az egyik család lakásában rendszeresek voltak esténként a veszekedések, kiabálások, ajtócsapkodások, a másik család házában viszont legtöbbször béke, nyugalom honolt.
Egyik este a veszekedős család felesége így szólt a férjéhez:
– Te, menj már át a szomszédokhoz, és derítsd ki, hogy mitől van mindig olyan harmónia, és béke az ő otthonukban.
Hogy addig se legyen veszekedés, a férfi szót fogadott, majd átugrott a szomszédba, az ablak alatt megállt, hátha lát, vagy hall majd valamit. Az asszony éppen az előszoba padlóját súrolta, ám hirtelen átszaladt a konyhába, mert hallott valami zajt. A férj épp a lépcsőről sétált lefelé, azonban nem vette észre a fölmosó vödröt, így megbotlott, és az egész vizet kiborította.
Beszaladt a feleség, és így szólt:
– Ne haragudj, drágám, az én hibám, hogy ott hagytam a vödröt.
– Nem, nem, én vagyok a hibás, mert nem néztem szét, mikor lejöttem – válaszolt a férj.
Ezután megcsókolták egymást, átölelték egymást, és együtt feltakarították a kiömlött vizet.
A lelkes, kukucskáló szomszéd, látva a megható jelenetet, elszomorodott. Mikor hazament, az asszony már izgatottan várta, és azonnal meg is kérdezte, hogy mit sikerült kiderítenie.
– Na, mi a titkuk? – faggatózott a kíváncsi asszony.
– Az, hogy náluk mindenki elismeri, ha hibázott, míg nálunk mindig, mindenkinek igaza van.
