"A FÉRFI ELTÍLTOTTA SZEGÉNY, IDŐS ÉDESANYJÁT AZ ÚJSZÜLÖTT UNOKÁJÁTÓL, MIUTÁN AZ ÓRÁKON ÁT GYALOGOLT, HOGY LÁTHASSA ŐT"
Erzsébet alig várta, hogy találkozhasson újszülött unokájával, de amikor fia, Tamás nem ment el érte, úgy döntött, hogy gyalog indul el a házához. Ez órákig tartott, mivel járókerettel közlekedett. Amikor azonban megérkezett, Tamás nem engedte be, és valami megdöbbentő dolog történt.
– Nem tudok elmenni érted, anya. Kamilla miatt még el kell intéznem néhány dolgot, és mások is jönnek. Majd megbeszélünk egy időpontot, hogy találkozz a babával – mondta Tamás a telefonban.
Erzsébet sóhajtott. Tudta, hogy a fia háza messze van, és ő már nem tud vezetni.
– Biztos vagy benne? Autóval csak egy pillanat – kérlelte Erzsébet.
– Majd máskor, anya. Most mennem kell. Szia! – mondta Tamás, és letette a telefont. Erzsébet a kanapéra rogyott, mélyet sóhajtva.
Erzsébet aggódott Tamás viselkedése miatt. Úgy tűnt, hogy a fia egyre jobban eltávolodik tőle. Ha őszinte akart lenni magával, ez már akkor elkezdődött, amikor Tamás feleségül vette Kamillát.
Kamilla egy gazdag családból származott, míg Erzsébet egyedül nevelte fel Tamást az anyja segítségével. Soha nem volt sok pénzük, de annál több szeretetük igen. Most azonban Tamás mindent megkapott. Kamilla szülei egy hatalmas házat ajándékoztak nekik, és Tamás a felső tízezer életét élte.
Erzsébet úgy érezte, hogy a fia szégyelli a származását, bár ezt Tamás soha nem mondta ki.
– Ostobaság – mondogatta magának. – Tamás csak elfoglalt. Most baba is van, és rengeteg dolguk akad. Máskor majd eljön értem.
De egy váratlan ötlete támadt. Úgy döntött, hogy gyalog indul el. Nehéz lesz, de megéri. A buszok nem jártak arra, és taxira nem volt pénze, így a gyaloglás volt az egyetlen lehetőség.
Erzsébet fogta a járókeretét, a táskáját és egy kis csomagot, amit Tamáséknak készített. Lassú volt, és bár támaszkodhatott a járókeretre, minden lépés fájdalmas volt. Újra és újra meg kellett állnia pihenni. Egy óra telt el. Kettő. Három. Négy. Végül megérkezett Tamás házához, zihálva, de boldogan.
Amikor becsengetett, kezében tartotta a különleges csomagot, hogy Tamás azonnal kibonthassa. Azonban a fia arca elborult, amikor meglátta.
– Anya? – mondta döbbenten. – Mit keresel itt?
– Meglepetés! – próbált vidáman szólni Erzsébet, bár kimerült és éhes volt, és aggódott fia viselkedése miatt.
Tamás kilépett az ajtón, becsukva azt maga mögött, és Erzsébet kénytelen volt hátralépni.
– Mit csinálsz, Tamás? – kérdezte most már aggódva.
– Anya, megmondtam, hogy majd máskor találkozol a babával. Most nem jöhetsz be! – korholta őt a fia, arcán haraggal.
– Nem értem, miért vagy ilyen. Öt órát gyalogoltam, hogy lássam az unokámat, és hoztam is...
– Nem érdekel, mit hoztál! Most nem akarlak itt látni! Azonnal menj el! Majd találkozunk máskor! – mondta Tamás, és az ajtót becsukva magára hagyta az édesanyját.
Erzsébet sokkolva állt ott. Könnyei peregtek. A fia még azt sem kérdezte meg, hogy jól van-e, annak ellenére, hogy elmondta neki, mennyit gyalogolt.
Fájó szívvel, de úgy döntött, nem okoz több gondot. Letette a csomagot az ajtó elé, és elindult hazafelé. Szerencséjére a szomszédja, Jolán meglátta, és hazavitte őt az autóján.
Amikor Erzsébet hazaért, összeesett a kanapéra. Lábai fájdalmasan feldagadtak, és alig tudott mozdulni.
Tamás este búcsút intett vendégeinek, de a gondolatai Erzsébet körül forogtak. Lelkiismeret-furdalása támadt. Ahogy az ajtót becsukta, meglátta a csomagot.
Felvette, és meglátta rajta a címkét: "A Nagyitól."
Kibontotta, és gyerekkori játékai kerültek elő. Könnyek szöktek a szemébe. Kamilla odalépett hozzá.
– Mi a baj, drágám? – kérdezte.
Tamás mindent bevallott. Hogy szégyellte szegényes hátterét, és emiatt távolodott el az édesanyjától. Kamilla megértően hallgatta, majd így szólt:
– Azonnal menj el hozzá és kérj bocsánatot!
Tamás még aznap éjjel meglátogatta az édesanyját. Kulcsával bement a házba, és meglátta Erzsébetet a kanapén, hideg borogatással a lábán.
– Anya – szólt halkan, és gyengéden felébresztette.
– Tamás? Miért vagy itt? – kérdezte álmosan Erzsébet.
– Azért, hogy bocsánatot kérjek. Borzalmasan viselkedtem – mondta, majd mindent elmondott. Erzsébet elmosolyodott.
– Tudtam, hogy szégyelled a múltunkat, de örülök, hogy beláttad a hibádat – mondta. – Mindig azt tanítottam, hogy ha hibázol, tedd jóvá!
Tamás sírva ölelte meg az édesanyját, és ott maradt vele egész éjjel. Másnap együtt mentek el Tamás házába, ahol Erzsébet végre találkozhatott az unokájával.
Nem sokkal később Tamás megkérte Erzsébetet, hogy költözzön hozzájuk, így többé nem kellett egyedül élnie.