A 80 éves Kovács István és az élet nagy meglepetése: Egy vadonatúj autó története

– Margit, gyere gyorsan! – kiáltotta István, miközben szeme a boríték tartalmára és a sportautóra váltakozott.

"Mi történt, István?" – kérdezte Margit, ahogy kilépett a házból, törölgetve a kezét egy konyharuhába. – Megégettem az utolsó adag palacsintát miattad! Elfogyott az ételünk, és te csak itt állsz? Mikor mész végre a boltba?

István, még mindig sokkos állapotban, intett neki, hogy nézze meg a borítékot. – Nézd ezt, Margit – mutatta neki az autókulcsokat. – Az éjjel itt parkoltam a régi kocsinkkal. Most meg ott áll egy vadonatúj autó! Mi történik itt?

"És nem volt benne semmi magyarázat? Egy üzenet? Semmi?" – kérdezte Margit, értetlenül.

– Semmi! Egyáltalán semmi! Most mit tegyünk...?

Mielőtt István befejezhette volna, egy dudaszó szakította félbe. Ahogy kinéztek, meglátták a régi autójukat, amelyet egy férfi vezetett. István szeme megtelt könnyel, amikor felismerte a férfit.

"Istenem! Megtartotta az ígéretét, Margit!" – kiáltotta István, majd a feleségére nézett, aki már sejtette, ki lehet a látogató.

Az érkező férfi szorosan megölelte Istvánt. – Hogy van, István bácsi? Rég nem láttam!

– Péter? Nem hiszem el! Jól vagyok, de te tényleg ezt tetted? – kérdezte István, miközben visszaölelte.

– Muszáj volt, István bácsi. Amit értem tett, azt nem lehet elfelejteni. És Margit néni is segített a tervben – mosolygott Péter.

Margit elnevette magát. – Nem gondoltam, hogy komolyan veszi! Most, hogy itt ez a csillogó autó, már bánom, hogy nem hittem el.

– Próbáltam lebeszélni róla, de Pétert nem lehet megállítani! – Margit mosolyogva nézett Péterre. – És nem vagyok valami jó színész, igaz?

– Remekül csinálta, Margit néni! – nevetett Péter.

István csak a fejét rázta hitetlenkedve. – Szóval végig bolondot csináltatok belőlem?

Margit és Péter nevetésben törtek ki.

"Jól van, elég volt a beszélgetésből," szólt Margit. – Péter eljött idáig, nem engedhetjük el üres gyomorral. Maradjon reggelire! És István, nem kell boltba menni. Egy hétre elég élelmünk van… ez is a terv része volt – tette hozzá kuncogva.

Ahogy leültek az asztalhoz, Péter elmesélte, hogyan találkozott Istvánnal. Margit hallott ugyan a történetről, de a teljes verziót még nem ismerte.

– Három hete találkoztam István bácsival a repülőtéren – kezdte Péter. – Ugyanazon a járaton voltunk, én pedig épp a szülés előtt álló feleségemhez siettem. Annyira ideges voltam, hogy nem vettem észre, rossz napra foglaltam jegyet. Csak a becsekkoláskor jöttem rá, hogy másnapra szól a jegyem.

– Nem volt több hely a gépen, de István bácsi ragaszkodott hozzá, hogy én vegyem át az ő jegyét. Azt mondta: „Fiatalember, neked ott kell lenned a feleséged mellett! Vidd az én jegyemet, én megyek holnap.”

Margit bólintott. – Emlékszem, István mesélt erről, de hogy jön ehhez az autó?

István nevetett. – A váróban beszélgettünk a jegycsere előtt. Elmondtam Péternek, hogy éppen törlesztjük a kölcsönt, és a régi autónk egyre több gondot okoz. A jegycsere után Péter azt mondta: „Ma jegyet cserélünk, pár hét múlva pedig autót, ezt megígérem!” Nem vettem komolyan, de most már bánom, hogy egyáltalán szóba hoztam az autóproblémáinkat.

István megcsóválta a fejét. – Péter elkérte a címünket, mielőtt elváltunk. És most itt vagyunk… De Péter, ezt nem fogadhatjuk el. Ez túl sok.

Margit helyeslően bólintott. – Istvánnak igaza van. Nem gondoltuk, hogy komolyan gondolta a meglepetést, amikor tegnap beszéltünk róla. Kérem, ezt nem kellett volna…

Péter azonban határozottan rázta meg a fejét. – Amit értem tettek, felbecsülhetetlen. Önök miatt ott lehettem a feleségem mellett, amikor megszületett a lányunk. Kérem, fogadják el az autót, ez a legkevesebb, amit tehetek.

Végül István és Margit elfogadták Péter ajándékát, de Péter nagylelkűsége nem állt meg itt. Miután megtudta, hogy a házaspár nehézségekkel küzd a kölcsönök és a ház fenntartása miatt, Péter segített rendezni a tartozásokat és a szükséges javításokat.

Egy nap feleségével és újszülött lányával is ellátogatott a Kovács családhoz. Bár külön városokban éltek, Péter számára István és Margit most már családtagok voltak. Rendszeresen érdeklődött felőlük, és gondoskodott arról, hogy soha ne szenvedjenek hiányt semmiben, különösen, miután megtudta, hogy a házaspárnak nincsenek saját gyermekei.

Így vált egy egyszerű gesztusból életre szóló barátság, amely örökre megváltoztatta mindhárom ember életét.