A 5 éves kislányom egy titokzatos nőt akart meghívni a születésnapjára – „A hölgyet, aki akkor látogatja meg apát, amikor anya dolgozik.”
Amikor megkérdeztem a kislányomat, hogy kit szeretne még meghívni a születésnapi bulijára, és ő egy számomra ismeretlen nőt nevezett meg, a világom egyik pillanatról a másikra megingott. Egy héttel később találkoztam ezzel a nővel – és az életem soha többé nem lett ugyanaz.
Tamás és én tíz éve voltunk együtt, hét éve pedig házasok. Mindig úgy gondoltam rá, mint egy kedves, szorgalmas és kicsit szétszórt férfira. Sosem adott okot arra, hogy megkérdőjelezzem a hűségét – egészen mostanáig.
Néhány hónapja Tamás elvesztette az állását. Míg ő álláskereséssel foglalkozott, én hosszú órákat dolgoztam, hogy eltartsam a családunkat. Nem volt könnyű időszak, de megpróbáltuk átvészelni. Az öt éves kislányunk, Nóra, pedig imádott több időt tölteni az apjával. A szemében ő volt a hőse.
Az élet ment a maga útján, egészen múlt hétig.
Nóra születésnapja közeledett, és már teljes gőzzel terveztük az ünneplést. Egy este, miközben a meghívott vendégek listáját írtuk, teljesen váratlanul ért, amit mondott.
– Anya, meghívhatjuk azt a szép hölgyet, aki meglátogatja apát, amikor te dolgozol?
Megmerevedtem. A kezemben lévő kávéscsésze majdnem kiesett a kezemből.
– Milyen hölgyet, kincsem? – kérdeztem a lehető legnyugodtabb hangomon.
Nóra mosolygott, teljesen mit sem sejtve arról, milyen vihart indított el bennem.
– A hosszú hajú nénit! Nagyon kedves! Azt mondta, apu jó ember, és mindig nagy ölelést ad neki, amikor elmegy. Meghívhatjuk, ugye? Kérlek!
A gyomrom görcsbe rándult. Próbáltam higgadt maradni.
– Persze, kicsim. Hívd meg, ha legközelebb itt van.
Nóra boldogan ugrált fel a kanapéról.
– Jaj, de jó! Megígérem, hogy szólok neki! Köszönöm, anya!
Aznap este egyetlen percet sem aludtam.
A gondolatok egymást kergették a fejemben. Tamás még soha nem adott okot arra, hogy kételkedjek benne, de Nóra ártatlan szavai gyanút ébresztettek bennem. Ki lehet ez a "szép hölgy"? Egy barát? Egy szomszéd? Vagy valami sokkal rosszabb?
Másnap este, vacsora közben, amikor Tamás kiment a fürdőszobába, úgy döntöttem, több információt szerzek.
– Kicsim, sikerült meghívnod azt a hölgyet a szülinapi bulidra? – kérdeztem óvatosan.
– Igen! Azt mondta, hogy biztosan eljön! – csicseregte Nóra boldogan, és kanalazta tovább a müzlijét.
Majdnem elejtettem a poharamat. Mire Tamás visszatért az asztalhoz, már más témáról beszélgettünk. Nem akartam, hogy megtudja, mire készülök, nehogy megakadályozza a találkozást.
A születésnap napján izgatott és ideges voltam egyszerre. Az ünneplés eleinte teljesen normálisan zajlott – a házat barátok és családtagok töltötték meg, a gyerekek lufikat kergettek, Nóra pedig boldogan fogadta az ajándékokat. De én csak egy dologra tudtam koncentrálni: mikor fog megérkezni a titokzatos vendég?
Egy óra telt el, amikor megszólalt a csengő.
HirdetésA szívem a torkomban dobogott. Tamás épp a kertben segített Nórának elfújni a gyertyákat, így én mentem ajtót nyitni.
A küszöbön egy fiatal nő állt, alig húszas évei elején. Hosszú, sötét haja volt, és bizonytalan mosollyal tartott egy apró ajándéktáskát a kezében.
– Szia, én vagyok Lilla – mondta halkan. – Nórától kaptam meghívást a szülinapi bulira.
Ebben a pillanatban Nóra odaszaladt az ajtóhoz, az arca felragyogott.
– Ő az! Anya, ő az! Apu barátja!
Megmerevedtem.
Próbáltam összerakni a képet.
Végül csak annyit sikerült kinyögnöm:
– Ó! Hát, akkor... gyere be.
Nóra megfogta a nő kezét és bevonszolta a nappaliba. Odavezette Tamáshoz, aki amint meglátta, falfehér lett.
A férjem megnyitotta a száját, aztán becsukta, végül mély sóhajt hallatott – mint egy ember, aki tudja, hogy végre szembe kell néznie a valósággal.
– Lilla – szólalt meg végül alig hallhatóan. – Nem gondoltam volna, hogy tényleg eljössz.
Félrehívtam őket a konyhába. Tudnom kellett az igazságot.
– Tehát, ki vagy te pontosan? – kérdeztem a nőt, próbálva higgadt maradni.
Lilla rápillantott Tamásra, aki láthatóan legszívesebben eltűnt volna a föld színéről.
– Én… én Tamás lánya vagyok.
Megszédültem.
