Társ nélkül
Mikor az ember magára marad,könnyezve telik el minden pillanat,mert szeme előtt állandóan feldereng a múltja,ahol még ketten álltak, egymás kezét fogva.
Mikor magányosság marcangolja szívünk,úgy érezzük, boldogok mi már nem lehetünk,hisz aki mellettünk állt jóban, rosszban, bajban,falevélként szunnyad a rozsdás avarhantban.
Társ nélkül, egyedül, mind semmik vagyunk.Elveszettként rójuk megszokott utunk,mert mind, akik vezettek, s kik vigyáztak reánk,fentről nézik már a csillaghullását.
Ki árván maradt idelenn az sem tehet mást,mint hagyja, hogy enyhítse szíve fájdalmátaz a borzas szellő által csókolt néhány szál virág,mely magába foglal egy csöndes, halk imát.
Kun Magdolna