MindenegybenBlog

TÉSZTÁBA TEKERI A DARÁLT HÚST, MAJD ELKÉSZÍTI A VILÁG LEGFINOMABB HÚSTEKERCSÉT! CSINÁLD MEG HÚSVÉTRA!

Húsimádók, figyelem! A következőkben egy csodás, házias finomság receptjét ismertetjük, ahol a főszerep a húsé lesz. Ha elkészítjük ezt a fogást, akkor ezentúl bátran tehetjük az ünnepi asztalra is, hiszen senki sem fog tudni ellenállni egy ilyen különlegességnek.

 

 

HOZZÁVALÓK:

ELKÉSZÍTÉS:

 

  1. Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra.
  2. Alacsony lángon, vajon pirítsuk le a hagymát, fokhagymát, petrezselymet.
  3. Ezután egy tálba keverjük össze a hagymás alapot az őrült hússal, egy tojással, mustárral. Keverés következik, sózzuk, borsozzuk. Hagyjuk egy ideig állni.
  4. Vágjuk félbe a főtt tojásokat.
  5. Terítsük ki a leveles tésztát. Tegyük rá a darált húsos alap felét, majd rá a főtt tojásokat, majd a másik felét a darált húsnak.
  6. Óvatosan tekerjük fel az egészet, egy tojás sárgájával kenjük be a tetejét, vágjunk kis bemetszéseket a tekercsbe.
  7. 40 perc alatt csodaszépre sül.

Forrás

2016-03-25 12:24:05 - Mindenegyben Blog