MindenegybenBlog

Sörös sertéscsülök részeges módra :) Ezt ki kell próbálnod! :)

Hozzávalók

    1 kg sertés hátsó csülök
    1 evőkanál só
    1 kiskanál egész fekete bors
    1 vöröshagyma
    2-3 gerezd fokhagyma
    1 babérlevél
    3-4 dl világos sör
    10 dkg füstölt szalonna
    1 mokkáskanál paradicsompüré
    1 mokkáskanál cseresznyepaprika-krém
    1 kiskanál finomliszt
    2.5 dl víz
    1 mokkáskanál ételízesítő-por

Elkészítés módja

1. A csülköket alaposan megmossuk, az esetleg rajta maradt szőrszálakat lekaparjuk, a pecsétet levágjuk róla. Ezután lábasba tesszük, annyi vizet öntünk rá amennyi ellepi, megsózzuk, a borssal, a megtisztított és elnegyedelt hagymával, a fokhagymával meg a babérlevéllel fűszerezzük. Nagy lángon fölforraljuk, majd kis rést hagyva lefedjük és kis lángon, kb. 1 óra 30 perc alatt majdnem puhára pároljuk. Szűrőlapáttal egy tepsire tesszük, és sörbe mártogatott szalonnával kenegetve, a közepesnél erősebb lánggal (200°C, légkeveréses sütőben 180°C) kb. 30 perc alatt körös-körül ropogós pirosra sütjük.
2. Ha elkészült a csülköket félre tesszük, visszamaradt zsírját lábasba öntjük. A kenegetéshez használt szalonnát apró kockákra vágjuk, a zsírra dobjuk és kevergetve kisütjük. A paradicsompürét a paprikakrémmel együtt megfuttatjuk benne. A lisztet ráhintjük és ezt is egy kissé megpirítjuk, majd a vízzel meg 0,5 dl sörrel fölöntjük. A maradék sört nyugodt szívvel igyuk meg. Az ételízesítőt beleszórjuk és jól kiforraljuk, végül átszűrjük.
3. Tálaláskor a kicsontozott és fölszeletelt csülköt a sörös szaftjával meglocsoljuk. Párolt káposzta és pirított burgonya illenek köretnek mellé, de ha valaki jobban szereti velesült burgonyával, akkor ahhoz nem kell mást tennie, csak annyit, hogy mielőtt a sütőbe tolja, héjában főtt, cikkekre vágott burgonyát dobál köré és így süti meg a csülköt.

2015-04-20 08:27:02 - Mindenegyben Blog