MindenegybenBlog

Párolt lilakáposzta tört burgonyával és sült karajjal

Ha valamit, akkor a párolt lila káposztát, vagy másik nevén a vörös káposztát nagyon szeretjük az én drága feleségemmel együtt. Mindezek ellenére eleddig valahogy úgy hozta a sors, hogy ilyet mindig valaki másnál ettünk, de mi magunk nem készítettünk ilyet. A minap betévedtem az egyik német tulajdonú kereskedelmi egységbe, és ott láttam üveges (720 ml) párolt lila káposztát. Az áruház saját márkás terméke volt, de megvettem, mert egyrészt árban jó volt, másrészt tudni kell, hogy eme áruház saját márkás termékeinek túlnyomó része nem tartalmaz semmilyen tartósítószert. Most már nyugodtan leírhatom, hogy az áruházlánc nem más, mint a Spar, a saját márkás termék pedig az S-budget. Az elmúlt hónapok tudatos vásárlása során többször kellett rájönnöm, hogy ezek a termékek meglehetősen kevés mesterséges anyagot tartalmaznak...

Na de ennyit a térítésmentes reklámról. Szóval, megvettem egy üveggel a párolt lilakáposztából, és rájöttem ismét, mennyire szeretem. Ekkor döntöttem el, hogy a következő napokban magam is elkészítem. Fogtam hát magam, és másnap vettem egy másik üzletlánc egyik áruházában nagyjából három kilogramm káposztát, ami sajnos mint utóbb kiderült, a "nem minden arany, ami fénylik" kategóriába tartozott, mert gyönyörű külseje ellenére belseje barnás volt és büdös. Meg volt rohadva teljesen. De erről írtunk egy másik blogunkban. Ezt követően mentem, és ismét a Spar üzletben vettem újabb három kilogramm káposztát, ami már kifogástalan minőség volt...
Hozzávalók a párolt lilakáposztához:
- 3 kg lilakáposzta (bruttó súly)
- 10 evőkanál kristálycukor
- 8 evőkanál 10% ételecet
- kevéske őrölt bors
- 2-4 csipet őrölt kömény (ízléstől függ)
- 2-3 dl csapvíz
- 5 evőkanál étolaj

A sült karaj elkészítése megegyezik a natúr szelet receptünknél leírtakkal, azzal a különbséggel, hogy a húst nem forgatjuk lisztbe pirítás előtt.

A káposztát gyaluljuk le szálasra. Egy akkora edényben, amiben az egész elfér, tegyük bele az olajat, a káposztát, majd öntsük fel a vízzel. Adjuk hozzá a sót, a köménymagot, a borsot és az ecetet, de a cukrot még ne. Kezdjük el lassú tűzön folyamatos kevergetés mellett párolni, majd amikor már kissé összeesett a káposzta, lassan adjuk hozzá a cukrot is. Pároljuk tovább, amíg kellemesen puha nem lesz. Ha a víz elforrna alóla, pótoljuk, nehogy a cukor miatt odakapjon. Amikor már jónak ítéljük, forraljuk el alóla a víz felét kb., majd zárjuk el alatta a tüzet. Ezzel készen is van. Nekünk a három kiló káposzta párolása kicsit több, mint egy órát vett igénybe, de kevesebb mennyiség kevesebb ideig tart...

Tipp: Ez kiváló köret sültek mellé. Jó kiegészítője lehet a burgonyapüré, a tört burgonya (mi is azt készítettünk mellé) és a párolt zöldségek. Ami pedig a káposztát illeti, érdemes kísérletezni az arányokkal. Mármint ami a kömény-ecet-cukor hármast illeti, mert az arányok változtatásával egészen más és más ízek jönnek elő...

Jó étvágyat kívánunk hozzá. :-)

2015-03-31 08:53:35 - Mindenegyben Blog