A horoszkóp szerint ez az öt csillagjegy az átlagosnál is jobban szeret költeni.
Hamarosan jönnek az ünnepek, ami egyben azt is jelenti, hogy sokunk bankszámlája erősen megcsappan majd. Így van ezzel szinte mindenki. Ilyenkor egy kicsit megőrülünk és szeretnénk még az utolsó utáni pillanatban is valami kis kiegészítőt venni, nehogy aztán már késő legyen.
Gyakori az is, hogy egy kicsit túlfutunk a lehetőségeinken és olyasmit is bevállalunk, amit normál esetben nem tennénk. Hiába, a karácsonynak hipnotikus hatása van mindenkire.
Az, ahogyan viszonyulunk a pénzköltéshez, részben függ a horoszkópunktól is. Most azt vizsgáljuk, melyik az az öt csillagjegy, amelyik a leginkább hajlamos arra, hogy a pénztárcáját megterhelje.
A horoszkópok szerint ez az öt csillagjegy a Kos, a Rák, az Oroszlán, a Mérleg és a Skorpió.
A legtöbb Kos szereti élvezni az életet és bizony gyakran véli úgy, hogy a pénz arra való, hogy elköltsük, hiszen ez tartja életben a gazdaságot. Gyakran vásárol hirtelen felindulásból, ha pedig valami megtetszik neki, akkor ritkán képes nemet mondani.
[LAPOZAS]A Rák nagyon nehezen tud ellenállni a kísértésnek, ha valami olyasmiről van szó, amit nagyon szeretne megszerezni. Még akkor is igaz ez, ha tudja, hogy valójában nem engedheti meg magának azt, amire vágyik. Megoldásokat keres, igyekszik alkudni és a végén akkor is megszerezni, ha később emiatt később le kell mondania más dolgokról.
Az Oroszlán szereti megmutatni önmagának és a világnak, hogy ő a legjobb, legdivatosabb, leghaladóbb szellemű. Szüksége van arra, hogy kiemelkedjen az átlagból és ezt a vásárlásaival is megalapozza. Szereti, ha észreveszik és érzi, hogy a figyelem ráirányul és ezért képes tenni is.
A Mérleg szereti a luxust, a kényeztetést és hajlandó is erre költeni. A drága, divatos ruhák és ékszerek általában szerepelnek a kívánságlistáján és megszerzi, amit szeretne még akkor is, ha emiatt ideiglenesen mínuszba fut az egyenlege.
A Skorpió nem csak költeni szeret, de szereti a veszélyt is. Előszeretettel vállal kisebb nagyobb kockázatokat, de ugyanakkor jó érzéke van a pénzhez, így ritkán kerül emiatt bajba, kivételt csak az képez, ha elbízza magát.