Igazság, rokonszenv, harmónia és intellektus
Májusban kisebb munkahelyi problémák és magánéletbeli gondok jelentkezhetnek az életében, azonban ezek a kellő odafigyeléssel könnyen megoldódnak majd. Szánjon több időt a társadalmi életre, például fogadjon el egy vacsora meghívást és garantáltan nem bánja majd meg. A mérleg csillagjegyűek végre egy stabil és pozitív periódust élvezhetnek, és bármilyen probléma adódjon is eközben, könnyedén megoldják őket, beleértve a múltban gyökerezőket is.
Sokkal jobban kell beosztania a munkáját mint korábban, ezért ne hagyja, hogy a munkatársai megzavarják ön beszélgetéssel, vagy más módon.
Próbáljon ki valami újat, bármi olyat ami rendhagyó, és szakítson a sztereotípiákkal.
Ma semmi sem megy önnek úgy, ahogyan kellene. Ez egyszerűen nem az ön napja.
Körültekintő, harcos, előrelátó és empatikus másokkal szemben
A május ideális periódus lesz a hosszú távú kapcsolatok számára, amelyek ennek köszönhetően régi fényükben fognak tündökölni. Ha korábban voltak is problémái a párkapcsolatában ebben az időszakban biztos, hogy elkerülik önt a gondok. Olyan tökéletes lesz a harmónia ön és a partnere között, hogy szavak nélkül is megértik egymást. Ebben a periódusban a skorpió jegy szülötteinek nem kell félniük a következő lépés megtételétől sem, amennyiben az szerepelt a terveik között.
Vegye a saját kezébe a karrierjét. A szerencse nem fog magától az ölébe hullani, de sokat tehet azért, hogy kedvező fordulat következzen be az életében.
A friss levegőtől garantáltan jobban érzi majd magát, főleg, ha lefekvés előtt sétál egy nagyot a szabadban. Észre fogja venni, hogy sokkal jobban kipiheni majd magát.
Ön tudja, hogy mit engedhet meg magának, ne feszítse túl a húrt, így nem érheti kellemetlen meglepetés.
Céltudatos, energikus, tele van vágyakkal és képes az erőfeszítésekre
A horoszkóp szerint a május nem lesz egy túl szerencsés időszak az ön számára. A nyilas csillagjegy szülöttei a bizalom megrendülésével szembesülhetnek a párkapcsolatukban, ami annak tudható be, hogy korábban eléggé elhanyagolták a partnerüket. Próbálja megérteni a párja érzéseit és legyen nagyon figyelmes vele. A romantikus gesztusok biztos, hogy elérik majd a kívánt hatást.
Maradjon a munkatársai oldalán és ne fitogtassa a tudását a főnöke előtt. Senki sem szereti a talpnyalókat.
Ez a nap ideális az otthona felújítására. Tisztítsa ki a lakását, vagy fessen le pár dolgot, és szabaduljon meg a régi, felesleges bútoroktól és vásároljon újakat.
Nem jó ötlet esténként degeszre ennie magát. Ha túlterheli éjszaka a szervezetét, akkor másnapra alig marad energiája.VIA