MindenegybenBlog

Zacher Gábor felrobbantotta a netet: Elárulta az igazságot magyar hatóságok ködösítenek a kínai vakcinával!

Zacher: ködösítenek a kínai vakcinával kapcsolatban

A toxikológus a jelenlegi körülmények között nem oltatná be magát a kínai vakcinával – hangzott el az ATV Civil a pályán című műsorában.

Zacher Gábor toxikológus maszkban érkezett az ATV stúdiójába, pedig már túl van 2 koronavírus elleni oltáson, tehát védett. Az ugyanakkor nem egészen biztos, hogy nem is tudja továbbadni a fertőzést, mondta, és ennek hatására a Civil a pályán két további vendége is maszkot húzott a szombat esti élő adásban.

Arra a kérdésre, hogy Zacher a kínai vakcinával is beoltatta-e volna magát, azt mondta: nagyon keveset lehet tudni a kínai vakcináról: Miközben a Pfizer vakcina leirata 20 ezer oldal, a kínai oltóanyagé néhány száz.

Ha a döntéshozók nem ködösítenének, és részletes információkat közölnének, beoltaná magát. A szakember szerint a magyar hatóságok azért ködösítenek, mert ködösítenek a kínaiak is.

Zacher nem hiszi el, hogy Kínában 40 ezren haltak meg a járványban, miközben a hasonló méretű Indiában ennek a sokszorosa.  ​

atv.hu

2021-01-31 13:34:12 - Mindenegyben Blog