Vujity Tvrtko születésnapja alkalmával írt egy levelet amely felrobbantotta a netet ! (2. oldal)

- Ezt nekem kell!- mondtam, hogy nem sokkal később már diadalittasan kiabáljam világgá: SIKERÜLT!

Az én apám nem volt tanult ember, nem voltak diplomái, nem beszélt nyelveket. Mégis, ez a hatalmas termetű szénbányász volt a legbölcsebb ember, akivel életemben találkoztam. Megnyugtatott a szerelmi bánatban, fogta a kezemet a bajban, szeretve ölelt, minden pillanatban.

Sokszor jutott eszembe, hogy vajon ilyen életre és ilyen családra vágyott-e. Tudta-e mi következik azután, hogy azon a bizonyos zenés-táncos etén felkérte a fiatal horvát tanárnőt táncolni... Nem tudom. De volt olyan bölcs, hogy mindig nyugalmat sugározzon. Mindig, minden körülményben.

Iskolás voltam, amikor nagyon sírtam. Sírtam, mert csúfoltak a szébányász Apukám miatt. Azt mondták, hogy sminkeli magát. Mondták mindezt azért, mert a szemredőiben, a ráncok vágta barázdákban megült a szénpor, amelyet onnan kimosni nem lehetett. És akkor az én bölcs Édesapám leültetett és azt mondta:

-Kicsikém, ne sírj, a csúfolódók nem tudják, hogy a híres emberek és a nagyhatalmú politikusok lakásaiban is hideg lenne télen, ha nem lennének szénbányászok!

Ezzel nyugtatott, ezzel nyugodtam meg.

Egyszer adott nekem egy könyvet. A Pillangót. Fiatal fiú voltam, amikor rongyosra olvastam az egykori francia fegyenc történetét, aki kalandos útja során bejárta a fél világot. Talán akkor döntöttem el, hogy én is így szeretnék tenni. Minél többet látni, megtapintani, megérezni, megtapasztalni, elmesélni, bemutatni.

Pár évvel később történt, hogy hajnali 4 óra 15-kor baktattam haza valamilyen diákbuli után, amikor talán már lecsúszott egy pohár sör, talán udvaroltam is egy kislánynak. Azért tudom pontosan, hogy 4 óra 15 lehetett, mert ahogy mentem az utca teteje felé, jött velem szemben az én Édesapám. Jött, ahogy minden reggel, hogy elérje a buszt, amely aztán István aknára vitte, minden egyes hajnalban. Az utca közepén megölelt és megpuszilt, mint mindig, amikor találkoztunk. Én pedig majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Belém hasított a gondolat, hogy Apám megy a föld mélyére, hogy én megtehessem azt, amit megtettem: önfeledten szórakoztam.