-Végül, ám közel sem utolsóként: veszítenek a kétes tartalmú cikkek, riportok, beszámolók, sajtókampányok főszereplői is, mert -miután százszor leírják róluk, hogy „sztárok” és „hősök”- el is hiszik azt magukról.
Emelni a tétet, a csillagos égig
Nem mondom azt, hogy mindenkinek és állandóan szépirodalmat kell olvasnia, verseket kell szavalnia és komolyzenét illik hallgatnia, ám ha napi szinten az értéktelenség ül tort, ha a büfögés, hamis herevasalás vagy a börtönbevonulók sztárolása lesz az alapértelmezett érték, akkor ez megviselheti a társadalmat. Meg is viseli. A tétet pedig folyamatosan emelni kell. Mindig nagyobbat, erősebbet, extrémebbet „kell” kitalálni ahhoz, hogy valaki címlapra kerüljön. És ha tényleg ez a címlap, akkor ez a példa sokak számára.
Félreértés ne essék: Magyarország az egyik leggazdagabb újságíró hagyományokkal rendelkező ország a világon és most is nagyszerű magyar újságíróink vannak (a napokban például életem egyik legjobb cikkét olvastam)! ÉPPEN EZÉRT FÁJÓ, hogy egy rangos nemzetközi felmérésből az derült ki, hogy a magyarok szemében az újságírás az egyik legkevésbé tisztelt szakma, a magyarok döbbenetesen alacsony száma bízik a médiában. Ebben persze benne van az agyonpolitizált újságírás szerepe és a propaganda hatása éppúgy, mint mindaz, amiről fentebb írtam: a nem valós teljesítmények magas szintre helyezése.
Még egy vetületét hadd említsem a fentieknek. Nem tudom nem megemlíteni a tudatmódosító szerek szerepét és hatását. Megdöbbentően sokszor láttam, hallottam, hogy valakinek kellenek a „szerek” a nyilvánossággal járó stressz elviseléséhez.
Vidékről kerültem a fővárosba, sosem éltem még csak cigarettával sem, nemhogy kábítószerrel. Megrázott, amikor láttam, hallottam és éreztem, hogy hányan nem tudják elviselni a stresszt tudatmódosítók nélkül. Fentebb fel sem soroltam a másik -kábítószerrel lebukó- „valóságshow-sztárt” vagy a másikat, aki a szerek mellett még öngyilkosságot is megkísérelt.
Ezeket az embereket senki sem készítette fel arra, hogy pillanatok alatt „sztárok” lesznek, ezt sulykolja beléjük a média, s utánuk az emberek egy része is. Példaképek lesznek, sajnálatosan sokszor rossz példaképek. Miért? Mert egy fiatal bátran mondhatja: ha a tévében és újságokban sztárolt híresség is ezzel él, akkor ő is kipróbálja. Tudjátok: ez a példa szerepe és a példakép felelőssége (kell, hogy legyen).
Amiről ma írtam, nem mérhető állapot. Nem tudjuk megmondani, hogy egy félrecsúszott életben mekkora szerepe lehet a „sztárolás” kultúrájának. Mélyre vittük a „sztár” fogalmát, kiüresítettük a „hős” jelentését, elértéktelenítettük a „csillag” jelentését.
HirdetésMert ha a fogalmaink igazak, akkor egyszerre hős az embereket mentő tűzoltó és egy egykor tévében szereplő kábítószer-kereskedő, ugyanannyira sztár a stadionokat megtöltő énekes és a barátnőjét megverő valóságshow-sztár, és egyszerre példakép a dobogó tetején álló -egy élet munkájával aranyérmet nyerő- bajnok és a kitalált történeteivel címlapokon szereplő kamuceleb.
Semmilyen kétségem nincs afelől, hogy a mostani sajnálatos haláleset után is jönnek még „exkluzív interjúk”, ahogy az is biztos, hogy a „neve elhallgatását kérő” barátok, rokonok és ismerősök is tömegével szólalnak majd meg. Talán a temetés is nézettségi rekordot hoz majd, lehet, hogy még újabb közlemény is születik erről. Jönnek a címlapok, a lájkok, bennem meg a ott kérdés: van-e ebben felelőssége az újságíró-társadalomnak, nekünk mindannyiunknak?!
Én „csak” azt szerettem volna leírni Nektek, hogy itt és most adott egy olyan pillanat, amikor érdemes lenne feltenni a kérdést: JÓL VAN EZ ÍGY?
A fenti soraimból kitalálhattátok: szerintem nincs. Azért én -örök optimistaként és hivatásom szerelmeseként- most is és mindig bízok egy jobb jövőben...
Várom megtisztelő véleményeteket!"
