Vujity Tvrtko a közösségi oldalán hosszú bejegyzésben boncolgatja a Berki-jelenséget.
Berki Krisztián és a hozzá hasonló cselebek sztárrá válását. A valóságshow-hősök népszerűségét. Többek között ezt írja:
“Elég a böfögés és fingás, elég a nemiszervpörgetés, elég az csúnya beszéd vagy a sosem volt ‘herevasalás’, és máris sztár lehet az ember.
„Szupersztárok” felemelkedése... és mellette megannyi kérdés...
Mostani írásom egyáltalán nem egy személyről, mind inkább társadalmi folyamatról illetve az összetett felelősségről szól.
A hír ismert: 41 éves korában elhunyt Berki Krisztián, megerősített rendőrségi információk szerint átfogó és nagyon komoly vizsgálat zajlik a halálával kapcsolatban. Meggyanúsítottak és bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy drogdílert, további gyanúsítások várhatók.
Mostani írásom nem róla szól, hanem rajta keresztül (is) sok minden másról, bejegyzésem legfontosabb részének pedig azokat a kérdéseket tartom, amelyeket Nektek fogok feltenni.
Az ismert mondás úgy tartja: „Halottról igazat vagy semmit!”
Itt és most tisztáznék valamit. A magyar nyelven elterjedt „Halottról jót vagy semmit” egy félrefordítás eredménye, mert a rómaiak által használt „De mortuis nil, nisi bene!” úgy fogalmaz, hogy egy halott, védekezésre már képtelen személyről a „helyeset”, vagyis az igazat szabad csak mondani.
Én nem az elhunytról írok, mind inkább egy társadalmi jelenségről, egy folyamatról és a közös gondolkozás fontosságáról. Egy fiatalember halála mindig értelmetlen, ugyanakkor hiszem, hogy sorsa mégiscsak elősegítheti ezt a bizonyos közös gondolkozást.
Nézzük a dolgok nyilvánosság-részét:
HirdetésA sajtó most tömegével gyártja a cikkeket, ami nem meglepő, hiszen egy Magyarországon mindenki által ismert, megosztó -tehát emberekből heves érzelmeket kiváltó- ember haláláról van szó. Ezek a cikkek azért szerepelnek a címlapokon, mert az emberek kiemelt érdeklődése övezi egy ismert ember halálát, mi több: még külön közlemény is született arról, hogy egy emlékműsort rekordszámban figyeltek a nézők. Ugyanakkor érdemes egy kicsit a kulisszák mögé lesni... Én ugyanis -a konkrét tragédiától hangsúlyozottan elvonatkoztatva- egy egészen konkrét szimbólumrendszerről osztom meg Veletek a véleményemet... ebben pedig rengeteg ember szerepel, végső soron pedig össztársadalmi kérdés.
Az én saját kérdésem így szól: mekkora a nézőket, olvasókat kiszolgáló sajtónak a szerepe valaki felemelkedésében és esetleges bukásában?!
Több, mint 10 éve használom a „kamuceleb” fogalmat, ami azokról a közszereplőkről szól, akik valós társadalmi teljesítmény nélkül lettek sztárok, szupersztárok és gigasztárok. Vajon fel volt-e, fel van-e készülve a cikkek, riportok, beszámolók alanya a megnövekedett, olykor nyomasztóan nagy érdeklődésre?! Tudja-e kezelni a nyilvánosságot?
Csak néhány példa:
A legelső magyar valóságshow nyertese egy kaposvári lány volt, a kétezres évek elején elképesztően sok pénzt nyert azzal, hogy társaival egy konténerlakásban élte hétköznapjait, ott evett, ivott, szeretkezett (ez utóbbiról rendkívüli híradásban számolt be a műsort sugárzó csatorna).
A külvilágtól elzártan élő lány elvileg győztesként jött ki abból a konténerből, hirtelen mindenki vele akart fotózkodni, autogramokat osztogatott, a műsorról szóló könyv dedikálására pedig alig fértek be Budapest egyik legnagyobb plázájába.
A lányt a sikerre senki nem készítette fel. A győzelemért járó hatalmas összeget hamar elköltötte, később pszichiátriára került, a csinos lány szinte felismerhetetlenné vált, gyermeknevelésre alkalmatlanná nyilvánították, most is egy zárt intézmény lakója. Élete biztosan másképpen alakult volna, ha egyik pillanatról a másikra nem vált volna belőle „sztár”. Agyonnyomta a semmiből jött ismertség súlya.
