MindenegybenBlog

Vérlázító szemtelenség: Orbán Viktor nyugdíjasoktól kér pénzt, miközben 4 milliárdot költött az új irodájára. "Önökhöz fordulok tisztelt Fidesz támogatók, kik korábban felhatalmaztak arra, hogy.."

Közleményt adott ki a Fidesz, mely szerint Orbán Viktor január elején levélben keresi majd meg azokat a Fidesz támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak.

A közlemény szerint a levélben Orbán

“szót ejt a 2019 tavaszán következő európai parlamenti választásról, amelynek tétje nagyobb lesz, mint a korábbi években bármikor.

Brüsszel a sorozatos terrortámadásokból mit sem tanulva továbbra is bevándorlókontinenssé akarja tenni Európát, és ezt rá akarja erőltetni a nemzetállamokra.

Mi magyarok ezt nem fogadhatjuk el.

Az ellenzék már bebizonyította, hogy rájuk nem számíthatunk ebben a küzdelemben, mert ők Brüsszelt képviselik Magyarországon.

Nekünk pedig olyan képviselőkre van szükségünk, akik Magyarországot képviselik Brüsszelben.

A Fidesz-KDNP jelöltjei a magyar érdekeket mindig megalkuvás nélkül fogják képviselni az Európai Parlamentben.

A levél címzettjei

A CSATOLT CSEKK SEGÍTSÉGÉVEL PÉNZADOMÁNNYAL JÁRULHATNAK HOZZÁ A FIDESZ EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSI KAMPÁNYÁHOZ”.

Érdekes, mintha lemaradt volna Soros György az ellenségek aktuális listájáról, de ezt a kínos hiányosságot még pótolhatják majd magában a levélben.

És most, hogy talán megvan, mennyivel nő jövőre a minimálbér, bőven lesz miből támogatni a csóró Fideszt.VIA

2019-01-09 15:54:38 - Mindenegyben Blog