Kinek kellenél, te ronda tehén? – kérdezte az én drága férjem búcsúzóul, miután lebukott a kis szeretőjével, és én kitettem a szűrét. Azt hitte, sírva könyörgöm majd vissza magam. Hát tévedett!
A negyvenkilencedik születésnapomon jöttem rá, hogy megcsal a férjem. Régóta sejtettem, hogy félrejár, és mikor lemondta az esti vacsorát valamilyen munkahelyi ürüggyel, akkor fogtam magam, és megleptem a munkahelyén. Persze hogy házon kívül volt… Csalódottan indultam a metró felé, de észrevettem őt az út másik oldalán, ahogy éppen nagyon siet valahová. Aztán odaér egy piros, tilosban parkoló autóhoz, bepattan, és forró csókkal üdvözöl valakit, akinek nagy, boglyas, szőke haja van.
Mire hazajött, összepakoltam a cuccát. Kérlelt, próbált meggyőzni, hogy kezdjük elölről, azt is megígérte, hogy szakít, de nem engedtem. Erre bedühödött, kiabálni kezdett, hogy én tehetek róla, mert meghíztam, mert egy karrierista dög vagyok, mert sohase szerettem igazán… És amikor higgadtan közöltem vele, hogy új életet akarok kezdeni valaki mással, akkor nevetni kezdett, és vén tehénnek nevezett, aki úgyse kell senkinek.
Azt hiszem, bosszú nem lehet tökéletesebb annál, mint amikor a lepukkant, albérletben tanyázó exférjed megpillant téged egy esküvőn az új lovagoddal, aki klasszisokkal jobb pasi nála!
