MindenegybenBlog

VÉGRE Bejelentette a kormány! EZ VÁR RÁNK karácsonykor a járvány miatt! ERRE nem számított, igaz?!

VÉGRE Bejelentette a kormány! EZ VÁR RÁNK karácsonykor a járvány miatt! ERRE nem számított, igaz?! M

Korai lenne még karácsonyra előrejelzést adniA jelenlegi vírushelyzetben nincs szándékunk szigorítani az ünnepi időszakra. A kormány folyamatosan nyomon követi a vírushelyzetet, de még korai a decemberi végi állapotokra előrejelzést adni. A karácsonyi szigorítást firtató kérdésre Gulyás Gergely elmondta, hogy december 10-ig lehet majd egyértelmű álláspontot kialakítani a várható szabályokról az ünnepi időszakban.

Az iskolák négyötöde zavartalanul működik, míg az intézmények 3–4 százalékát kellett bezárni. Az iskolák mintegy ötödénél pedig egy–egy osztályban szünetel a tanulás. Mindez igazolja kormány döntését, hogy nincs szükség általánosan bevezetni a digitális oktatást és csak ott van erre szükség, ahol előfordulnak koronavírusos esetek.

A járvány megjelenése óta az egészségügyi dolgozók 2,6 százaléka, 5026 személy fertőződött meg és 15-en vesztették életüket.

Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett újabb védelmi intézkedések. A kormány szerdai ülésén is értékelte a járványügyi helyzetet, amelyről a mai Kormányinfón számolunk be.

Keddtől újabb a járvány lassítását és az idősek védelmét szolgáló intézkedés lépett életbe. A kormány elfogadta az Idősek Tanácsa javaslatát, és hétköznapokon 9 és 11 óra között bevezeti az idősek vásárlási sávját, amikor csak a 65 év felettiek léphetnek az üzletekbe. Hétvégén pedig 8 és 10 között érvényes ugyanez. Emellett azonban fontos tudni, hogy az idősek a csak nekik fenntartott vásárlási idősávon kívüli más időpontban is vásárolhatnak.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és 93 kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat .

Elindult az egészségügyi, a szociális, a bölcsődei, az óvodai dolgozók és a pedagógusok gyorstesztelése, amelyben az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő egyetemi hallgatók is részt vesznek 2 hetes fizetett gyakorlat keretében.

[LAPOZAS]

A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

Este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A rendőrség a kijárási tilalom megszegése miatt eddig összesen 6503 esetben intézkedett. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta

Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket valamint a karácsonyi vásárokat. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.

A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. A középiskolák és egyetemek digitális munkarendre tértek át. A helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás harminc napra ingyenesen vehető igénybe a digitális okt

2020-11-30 17:35:34 - Mindenegyben Blog