MindenegybenBlog

Várkonyi Andrea elmondta a kívánságát: A párom legyen barát, szexpartner és társ is

Könyvet írt Várkonyi Andrea. Amiből sokat megtudhatunk róla, na meg férjéről és házasságukról is.

Óriási meglepetés volt, amikor kiderült, dr. Várkonyi Andrea és az ország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc egy pár. Onnantól csak találgatni lehetett, miért szerettek egymásba, hogyan működik a kapcsolatuk. Aki kíváncsi, az most megkaphatja a választ a műsorvezető könyvéből, ami az És ezt lehet? - Jogod van jól lenni címet kapta, és amibe az orvos-pszichológus végzettségű tévés a saját életét, tapasztalatait is beleírta. Például azt, hogy ő minden értelemben kielégítő partnerre vágyik.

„Én azt a férfit keresem, aki nemcsak a szerelmem, hanem barát is, szexpartner is, társ is. Az én szememben a férfiasságba beletartozik az is, hogy az illető valamit elért az élete során, saját karrierje, egzisztenciája van. Itt nem a forintok számítanak, hanem hogy valamit kezd az életével. Egy férfihoz számomra a hatalom is hozzátartozik. Nem politikai hatalom, hanem az, hogy a pályáján nem a ranglétra alján áll, hanem fel tud mutatni valamit, amit elért, kiharcolt, saját érdemei, tudása, képzettsége alapján.”

Majd bővebben is kifejti, hogy valóban nem a pénz számít, mivel úgy nevelték a szülei, hogy pénzügyileg soha ne legyen kiszolgáltatott. És bár megtehetné, hogy a párja mellett nem csinál semmit, számára evidens, hogy pénzt keres.

„Nem kerültem soha olyan párkapcsolatba, ahol eltartottak volna. Nem is tudnék olyan felállásban létezni, hogy ne legyen saját egzisztenciám, önálló jövedelmem, amit én keresek meg, és az én bakszámlámra érkezik.”

[LAPOZAS]

De szerelmi történetük romantikus, mondhatni már-már intim részébe ennél sokkal érdekesebb bepillantani. Szerencsére Andrea ez elől sem zárkózott el a könyvében, amiből megtudhatjuk, mostani párja mellett sokkal többször tud sírni, ha magáról, az életéről mesél, és ez nem véletlen, „…mert a másik olyan támogató, megtartó, bizalommal teli közeget teremt, amelyben érzem, hogy ezt biztonsággal megtehetem, és nem élnek vele vissza.”

Csak ráhajtom a fejem a mellkasára…

Andi élete még egy aprónak tűnő, mégis sarkalatos pontban megváltozott új párja mellett.

„Korábban soha senkivel nem tudtam összeölelkezve aludni, még egy délutáni szunyókálás erejéig sem... Sokáig azt hittem, csak a romantikus filmekben létezik, hogy két ember egymás karjában szenderedik el, de most, amióta megtaláltam a páromat, meglepődve figyeltem fel rá, hogy csak ráhajtom a fejem a mellkasára, és mint a kisbaba, úgy alszom.”

Címlapfotó:illusztráció 

2021-11-30 18:06:39 - Mindenegyben Blog