MindenegybenBlog

Válassz egy követ, megmutatja merre kell haladnod, hogy végre megvalósítsd az álmaid!

Találd meg az életutad! Válassz ki egy követ a 6 közül. Egy ember személyisége a választásaitól is függ, ezért most meghívunk ennek a tesztnek az elvégzésére

1-es kő

Ha ezt a követ választottad, akkor te mindig a szabadság felé hajlasz. Szeretnél egy nyugodt, csendes helyet találni ahol relaxálhatsz és megfigyelheted a belső hangod. Késze nállsz arra, hogy lemondj mindenről és 0- ról kezd ismét az életed. Ez a kő azt mutatja, hogy a gondjaid a mindennapi problémák felé irányulnak, kevésbé arra, hogy saját magad légy. Ez nem azt jelenti, hogy unalmas életed van, csak egyszerűen azt érzed, hogy az életed nem úgy halad ahogyan szeretnéd. Próbáld meg a dolgokat más szemszögből nézni. Elképzelheted azt, hogy sok mindent elértél már és még sok mindent el fogsz érni. Amikor a szabadidőnket csendes helyen, meditációval töltjük akkor a testünk megváltozik. Ilyenkor az egész testünk motiváló gondolatokkal telítődik. Ez a kő az angyalok köve, te pedig belül úgy érzed, hogy erősen kötődsz egy “más világhoz”, az égi erők pedig alig várják, hogy kapcsolatba lépjenek veled és intelligens tanácsokkal lássanak el.

2-es kő

Ha ez a kő nyerte el a tetszésed, akkor te készen állsz arra, hogy nagy változások történjenek az életedben. Ezek a változások megváltoztatják az életmódodat és a munkádat is. Még az sincs kizárva, hogy egy lelki fejlődésen fogsz keresztülmenni és túlteszed magad azokon a problémákon amik a múltban történtek veled. Több mindent fogsz megismerni és könnyebb lesz neked. Régebben mindig mindenért aggódtál, most pedig már elkezded véghezvinni mindazt amit szeretnél megvalósítani az életben. Ez nagyon jó. Megértetted azt, hogy a változások jóhatással vannak rád. Ez a frissesség köve, ezért amikor a saját boldogságodat keresed akkor siker és boldogság fog várni rád. Ez a kő még azt is jelzi, hogy véget érnek a boldogtalan kapcsolatok, új és friss érzelmek lépnek a helyükbe. Amikor ezt választod akkor tudat alatt azt mondod az univerzumnak, hogy: Sikeres akarok lenni, készen állok arra, hogy minden negatív dolgot hátrahagyjak, készen állok arra, hogy a boldogsággal találkozzak.

3-as kő

Képzeld el, hogy reggel amikor felkelsz az első érzelem a boldogság. Egy tiszta boldogság, mert előtted van egy szép nap és köszönetet mondhatsz az életedért és a szeretteidért. Jegyezd meg, hogy akkor amikor a lelked boldog, magadhoz vonzol minden jót az életedben anélkül, hogy tudnál róla, ez pedig erőt ad neked ahhoz, hogy minden problémán keresztül menj.

[LAPOZAS]

4-es kő

Ha ezt a követ választottad akkor a tudatalattid azt mondja: ” Készen állok arra, hogy kilépjek minden negatív dologból és boldog ember legyek.” Már nem fogsz a felhőkön repülni ismét két lábbal fogsz állni a földön. Megérted végre, hogy egyes embereknek kevesebb szerencséjük van az életben mint neked, mindenkinek van problémája csak nem mindenki szeret beszélni magáról. A negatív gondolatok megmérgeznek és ártanak neked, de a közel jövőben megtalálod azt az erőt amivel legyőzöd a negatív dolgokat és megnyitod a szíved a világ felé.

5-ös kő

Ha ezt a követ választottad akkor hamarosan híreket kapsz az égiektől álmodban, vízió vagy olyan számok formájában amelyek ismétlődnek. Intuitív módon haladsz egy bizonyos irányba és ez helyes. Hallgass továbbra is az intuíciódra, mert segítségedre lesz abban, hogy minél hamarabb megtaláld a siker felé vezető utat. Ha álmatlanságban szenvedsz akkor nem veszed észre a megérzéseidet, minden rendbejön akkor amikor elfogadod a hatodik érzék jelentőségét. Nem vagy egyedül most sem és a jövőbe vezető úton sem. Ez a kő azt mondja, hogy a lelked erős és felemel téged az élet egy újabb korszakára, csak hinned kell benne. Ez a kő azoknak is szerencsét hoz akik gyereket szeretnének vagy már gyereket várnak. Ez a kő erőt és egészséget ad a csecsemőnek.

6-os kő

Eljött az ideje a szórakozásnak és a vidámságnak. Azért választottad ezt a kristályt mert a belső hangod azt kiabálja: Szórakozni akarok. Biztosan hosszú ideig voltál bánatos és cinikus. Ez a kő arra emlékeztet, hogy minden ember egy testbe zárt lélek, és mielőtt ismét energiává változnánk egy hosszú élet vár ránk a földön, úgy hogy élvezzük az életet. A legnehezebb időszakokat is át tudjuk élni mosolyogva, a humorérzék összeköti az embereket, minden nevetéssel töltött pillanat segít túl tenni magunkat a nehézségeken. A dohányzással folytatott harcot is szimbolizálja, ha elhatároztad, hogy lemondasz erről a szenvedélyről akkor most itt az ideje!

2021-07-24 21:29:33 - Mindenegyben Blog