2018
aug
04
Tömegközlekedésen utazni nem egy leányálom, főleg nem napi rendszerességgel. Nem mintha kocsival a forgalmi dugóban jobb lenne, vagy esetleg biciklivel manőverezni valahol… de akkor, költözzünk a lakatlan szigetre? A szabályok néha kegyetlenek tudnak lenni: ami kötelező soha sem szimpatikus, de hogyha már opcionális a dolog, elgondolkozunk rajta.
Hirdetés
[ ]
Így születnek az illik, nem illik dolgok. Senki sem mondja meg (főleg, ha az ember elmúlt már harminc, negyven), hogy mit illik és mit nem tenni nap mint nap, hogy a társadalom elviselhető tagjai lehessünk, de egy kis jóérzéssel mi magunk is rájövünk, nem kell nagy észjárás hozzá.
Például illik átadni terhes nőnek a buszon a helyet, vagy akár előreengedni a kilométeres sorban a pénztárnál. Ezekért persze nem jár büntetés, ha nem így cselekszünk, de az ember is sokkal nyugodtabb szívvel hajtja párnára a fejét este. Tapasztalatból mondom. Az a mosoly és „köszönöm”, amit legutóbb egy pénztárnál kaptam, mert éppen egy állapotos nőt előre engedtem, elfelejthetetlen.
Persze ennek ellenkezője is előfordult már: zsúfolt (tényleg szinte a sofőr székén is ketten ültek) tömegközlekedésen, egy testesebb nő próbált hátrahatolni az ülések között, míg nem egy lelkes fiatal, gyorsan felpattant a székből, hogy átadja a helyét. A nő hangosan, rámordult a fiatalra: nem vagyok terhes, csak kövér. Az utána következő csendet, és a kínos arckifejezéseket már mindenki el tudja képzelni.
