MindenegybenBlog

Undorító dolog történt a parlamentben: Kövér László meggyalázta Karsai Dániel emlékét

Undorító dolog történt a parlamentben: Kövér László meggyalázta Karsai Dániel emlékét 

Kövér László, az Országgyűlés elnöke éles megjegyzést tett Karsai Dániel alkotmányjogász halála miatt tartott parlamenti megemlékezés kapcsán. A hétfői ülésen, amikor Bedő Dávid, a Momentum képviselője néma felállásra szólította fel a képviselőket Karsai emlékére, Kövér kifogásolta az eseményt, „ízléstelen provokációnak” nevezve azt.

 

„Ami most történt, az egy olyan ízléstelen provokáció volt, ami felhasznált egy tragikusan elhunyt embert arra – halálában –, hogy politikai propagandát fejtsen ki egyébként a halál kultúrája mellett, úgyhogy ezt mindazon képviselőtársaim nevében visszautasítom, akik az élet kultúrájának az oldalán szeretnének maradni”

– mondta Kövér, hozzátéve, a házbizottság tárgyalni fogja az ügyet. 

„A mai parlamenti nyitóülésen a politikai csatározásokon felülemelkedve, Karsai Dánielről szerettem volna megemlékezni. Bármilyen is nehéz volt a helyzete, Dani a végsőkig küzdött a szabadságért és méltóságért, erőt adva ezzel másoknak, köztük nekem is. Élete végéig harcolt a szabad életvégi döntésekért itthon és Strasbourgban is. Felszólalásom végén arra kértem a képviselőket, hogy egy perc néma csönddel emlékezzünk meg Karsai Dánielről. Elszomorító, hogy Kövér László a megemlékezést »politikai propagandának« és a »halál kultúrájának terjesztésének« hívta. Ami minket illet, folytatjuk Dani harcát a szabad életvégi döntésekért. Hisz, ahogy ő fogalmazott, »Jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni«” – fogalmazott az esettel kapcsolatban Bedő Dávid a Facebookon. 

2024-10-01 05:54:59 - Mindenegyben Blog