MindenegybenBlog

Ultimátumot adtak Orbánnak a tüntetők

Kedden személyesen adják át Orbánnak az országos sztrájkelőkészítő bizottság megalakulását bejelentő dokumentumot. Orbán öt napot kap, hogy megnevezze a kormány tárgyalódelegációjának tagjait. Január 19-én jöhet az országos sztrájk.

A PDSZ-es Szűcs Tamás beszédében sürgette, hogy "álljon le az ország". Elég a szóból jöjjenek a tettek – mondta Szűcs, aki arról is beszélt, hogy közel 100 ponton módosult a munka törvénykönyve, a munkavállalók rovására. A fotelforradalmároknak nevezett emberekhez fordult és azt kéri tőlük, hogy állnak fel. A szakszervezeti vezető ezt követően azt kérte a tömegtől, hogy álljon lábujjhegyre, majd a sarkára, majd Kordás László MASZSZ-elnököt kérte a színpadra.

Ezek a napok egységbe kovácsoltak minket - mondta a MASZSZ elnöke. Szerinte ezt az egységet a hó és a fagy sem tudja szétverni. Szerinte a kormány és a tőke sarokba szorította a magyarokat. Nem leszünk rabszolgák! - mondja a szakszervezeti vezetők. Nein, danke - üzeni a német befektetőknek. Szerinte a kormány az ordaslelkű profitvadászokat választotta, akik halálra dolgoztatnák a munkavállalókat. Bejelentette, hogy megkezdik a sztrájkok előkészítését, majd felolvassa a szakszervezetek négypontos követelését.

Kordás bejelentette, hogy kedden személyesen adják át Orbánnak az országos sztrájkelőkészítő bizottság megalakulását bejelentő dokumentumot. Orbán öt napot kap, hogy megnevezze a kormány tárgyalódelegációjának tagjait. Ha nem teszi meg, országos figyelmeztető sztrájk jön, amiért a "munkásokat eláruló kormányt" és a miniszterelnököt terheli a felelősség Kordás szerint. „Utakat, hidakat fogunk lezárni, munkahelyek fognak leállni, megbénul az ország” – fogalmazott. Ezt követően Földiák András (SZEF) arról beszélt, hogy január 19-én jöhet az országos sztrájk.

atv.hu

2019-01-05 20:15:27 - Mindenegyben Blog