MindenegybenBlog

Új törvény!Mostantól bűncselekménynek számít, ha egy szülő megüt egy gyereket

Skóciában mostantól bűncselekménynek számít, ha egy szülő megüti a gyermekét - számolt be róla az Independent című brit lap.

A skótok elsőként lépték meg ezt a lépést Nagy-Britannia országai közül. Az új törvény a felnőttekkel egyenlő jogokat biztosít a gyerekeknek is a fizikai erőszakkal szemben, illetve a szabályozást az ENSZ ajánlásával is összhangba hozzák.

A törvényt a skót törvényhozók 84:29 arányban fogadták el annak ellenére, hogy egy kormányzati közvélemény-kutatásból nemrég az derült ki, hogy az Egyesült Királyságban megkérdezett 1546 felnőtt 57 százaléka elvetette volna.

Egy skót zöldpárti képviselő, John Finnie, aki előterjesztette a törvénytervezetet, elmondta, hogy a döntés azt az üzenetet közvetíti, hogy elfogadható erőszak nincs. A törvény egy éven belül fog hatályba lépni.

"A tettleges bántalmazásnak nincs helye a 21. századi Skóciában. A nemzetközi bizonyítékok azt igazolják, hogy súlyos hatása lehet a gyerekekre, és nem is hatékony" - fogalmazott a képviselő.

Nem mindenki támogatja azonban az új törvényt; Oliver Mundell skót konzervatív képviselő  elmondta, hogy nem tudja támogatni. Hozzátette, hogy bár a gyerekek elleni erőszak helytelen, most nem ez a kérdés. Arról beszélt, hogy a szülők ezek után nem fogják tudni, milyen körülmények miatt kerülhetnek szembe a büntetőjogi rendszerrel. - írta meg az MTI.

2019-10-04 21:46:01 - Mindenegyben Blog