A ruhát és az azon lévő bolerót olasz szőrmések hozták be. Festett rókaszőrből készültek a pomponok, amik egyébként a cípőm díszei is voltak. A ruha tiszta gyöngyből készült és nagyon súlyos darab volt, tíz kilót biztos nyomott, de az ilyen édes terhet szívesen cipelem – teszi hozzá mosolyogva Medveczky Ilona.
2015.
Ez a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány egyik rendezvényén készült. A ruhát még anno Londonban, a menedzserem vette, egy nagyon drága üzletben, azt hiszem, a Lafayette-ben. Itt nem volt rajtam minden darabja, mert nem szerettem volna túlságosan kitűnni. Van még hozzá egy sapka és egy csizma is, azok is szarvasbőrből készültek.
2016.
Ez egy nagyon tehetséges fiatal jelmeztervezőnek a ruhája, aki súlyos hónapokon keresztül agitált, hogy dolgozhasson velem. Az első közös munkánk, aminek eredménye a képen látható ruha, még sikeres is volt, másodjára azonban már nem tudtunk együttműködni. Mindenesetre ezt nagyon szerettem, szép lett. A minták bőrből lettek kinyomva és azokat gyöngyök díszítették. Vagy száz méter tüllt használt.
2017.
HirdetésA tavalyi gálára már nem fogadtam divattervezőt, hanem a szekrényből húztam elő egy ruhát, amit régebben készítettek nekem. Swarovski kristály díszíti az egész jelmezt, ami több mint negyven kiló volt. És izomlázam sem lett tőle…