Éltük a mindennapjainkat, vasfüggönnyel, Brezsnyevvel és Kádár Jánossal, meg a ki tudja hányadik ötéves tervvel, örültünk, ha bejutottunk a SZOT-üdülőbe, meg annak is, ha hamar jött a Trabant kiutalása. Arról viszont semmit sem tudtunk, hogy Szécsi Pál a villódzó fények és a tapsvihar utáni csöndben szépen lassan feladja. Jellemző módon, a rövid hírek között az ön halálhírét megelőzte például az is, hogy Sümegen új autószervizt adtak át…
Tudom, fájt, hogy nem látott ölelést. Negyvenhét év telt el azóta a tragikus április óta. Brezsnyevet, Kádárt, meg az ötéves terveket már rég elfeledtük, ön viszont ma is ott van a lelkekben. Fiatalon, sármos mosollyal áll a színpadon. Ott, ahol elfeledhette a gyötrelmes gyermekkorát.
Gondoskodó, szerető család nélküli szomorú gyerekkora, igen érzékennyé tette az amúgy is nagyon tehetséges ennélfogva túlérzékeny fiatalembert. Szorongásai többször torkoltak öngyilkossági kísérletekbe, utolsó pillanatban azonban barátainak ismerőseinek mindig sikerült megmentenie életét.”
(Újságmúzeum)
Szécsi Pál -Csak egy tánc volt..-
