Akkor kellettek volna a kapaszkodók. De nem voltak. Az édesapja már régen nem élt, az anyja pedig Amerikában bolyongott. Ön pedig ott állt a színpadon. Kellemes gázsi, gyorsan jött barátok, a színpadról lenézve pedig csábító szemeket látott. Talán úgy érezte, valamit vissza kap az élettől. Ekkor már túl volt egy házasságon, egy lengyel manökent vett el 18 évesen, akit Lengyelországba is követett. Talán minden megváltozott volna, ha végleg kint marad, ha az a szerelem erősebb, hiszen egy kiegyensúlyozott lány volt. De hazajött, a démonok pedig lassan utolérték, a hírnév és a pénz pedig csak elfedte a gyötrelmeket.
Aztán egy véletlen folytán, a Magyar Rádióban két felvétel között megismerte Domján Editet, mondhatni, a másik felét. Mert ő is bizonytalan volt, ő is harcolt magával s félő volt, a szenvedélyes és a szerelem csak ideig, óráig fedi el a lelki gondokat. Sajnos így is történt. A héja nász az avaron véget ért, Domján Edit pedig a negyvenéves születésnapja után…, de ezt sajnos ön is tudja. Tudom, mindig fájt, hogy nem látott ölelést. Éppen ezért mikor a legmélyebben volt, mikor már az alkohol sem segített, elhatározta, hogy az anyja után megy Amerikába. Talán ez volt az utolsó reménye. Titokban Németországba szökött, ahonnan aztán boldogan hívta fel az anyját azzal, hogy itt vagyok, hamarosan repülök hozzád. És ott, abban a pillanatban, a délibábként kergetett anyakép teljesen összeomlott. Az anyja ugyanis rideg hangon a következőket válaszolta: „Nem azért jöttem el ilyen messzire, hogy a gyerekeim utánam jöjjenek.”
Ön pedig ült a telefon mellett, talán sírt is és hazaindult. Nehéz leírni, de leginkább meghalni… Tudom, hogy azóta eljutott önhöz, hogy az anyja idős korában találkozott a nővéreivel és sírva ismerte be, hogy rossz anya volt. Igen, ezzel már nehéz mit kezdeni. Aztán eljött 1974 januárja. Olvastam, azt írták a lapok, hogy nyáron a Színész-Újságíró labdarúgó mérkőzésen végre összeáll a Koós, Aradszky Szécsi csatársor, mert ön is pályára lép. Biztosan hallott róla, SZÚR sincs már régen és Aradszky Laci és Koós Jani sincsen már…
HirdetésTudom, mindig fájt, hogy nem látott ölelést. Pedig ekkor kellett volna a leginkább az érintés, a biztonság. Helyette maradt az ital meg a démonok. A szakmán belül ekkor már tudták, nagy a baj, hiszen előadásokat kellett lemondania, mert képtelen volt színpadra állni és olyan is megesett, egyszerűen nem ment el egy fellépésre. Minden összetört. 1974. április 30-án pedig, csupán 30 évesen úgy döntött elég volt. Az emberek aztán napokkal később, a május 4-én megjelent Népszabadság 8. oldalán egy rövid hírből megtudhatták, mély fájdalommal tudatjuk, hogy… Olvasták, de nem értették. Ők úgy tudták, Szécsi Pál sikeres és boldog. A színpadokon legalábbis annak tűnt. Ez az annak tűnt világ volt…
