„Fájdalmas és szomorú levél Szécsi Pálnak.
Képzelje, a minap, miközben átöleltem a feleségem a konyhában, azt vettem észre, hogy a hatéves kisfiam hosszan figyel minket. Másodpercek teltek el így. Csak nézett, aztán földönkívüli mosoly ült ki a kis arcára. Megnyugtatta a mi ölelésünk.
Furcsa, de ott, abban a pillanatban ön jutott eszembe. Mert ilyet sosem láthatott. Pedig ha látja, talán minden másképp alakulhatott volna. Akkor hosszú évtizedek óta nem mécseseket gyújtunk a sírján és nem azon gondolkozunk a temető bejáratánál, hogy sárga vagy fehér krizantémot vegyünk, hanem hallgatnánk a televízióban, ahogy egy beszélgetős műsorban felkonferálják, hölgyeim és uraim, következik a 77 éves, de még mindig fiatalos Szécsi Pál, aztán elénekelte volna ezredszer is az Akkor is lesz nyárt, meg Az egy szál harangvirágot. Aztán mesélt volna az unokákról, meg arról, sokszor volt hullámvölgyben, de élni jó. Nagyon jó. Helyette… Helyette már a Mindenszentekkor kitett mécsesek sem égnek már.
Tudom, mindig fájt, hogy nem látott ölelést. Sőt, még az édesapjára sem emlékezhet nagyon, hiszen ön még egyéves sem volt, mikor a származása miatt meghalt a II. világháborúban. Ezért próbált két kézzel kapaszkodni az anyukájába. Szorítani, nem elengedni, ám őt is elvesztette, mert az anyja nevelőszülőkhöz adta be önt és a két nővérét. Hideg falak, rideg mindennapok. Ott valami aztán végképp eltört. Főleg, hogy az anyja 1956-ban, a forradalom forgatagában úgy döntött, itt hagyja Magyarországot. Az egyik nővérét Bécsbe még kivitte, de aztán felült egy vonatra, a kislányt pedig a peronon hagyta.
Ezt nem lehet feldolgozni. Csak túlélni valahogy és elrejteni az időről időre feltörő fájdalmat. Önnel is ez történt sajnos. Kódolva volt, hogy mindennek ára lesz. Talán a jó Isten gondolta úgy, hogy cserébe a fájdalomért egy csodás hanggal ajándékozza meg önt. Persze rögös út vezetett a hírnévig. Segédmunkás volt az Athenaeum nyomdában, meg egy pesti strandon kabinos. Igen, tudom, az utóbbi azért jobban tetszett. Aztán 1965 szilveszterén valami történt. A nagy mulatozásban az emberek egyszer csak elhallgattak. Mert ön énekelt. Az ismeretlen fiú, akiből aztán egyszerre sztár lett.
