Megjegyezném nem volt komolyabb betegsége, nem dohányzott, nem volt káros szenvedélye sem.
Két nap múlva értesítettek, hogy súlyosbodott az állapota, és lélegeztetőgépre került, altatják. Itt már komolyan aggódni kezdtünk. Összesen 4 hétig volt a lélegeztetőgépen, ez idő alatt az orvosok mindent megtettek érte. Forgatták, hogy a tüdő minden részét érje az oxigén, gégemetszést hajtottak végre, hogy könnyebben tudják lélegeztetni, vérátömlesztést kapott, (akkor még nem volt a vérplazma terápia), telenyomták mindenféle antibiotikummal a felülfertőzések elkerülése miatt, és az utolsó próbálkozásként felmerült a tüdőtranszplantáció lehetősége, de azt már nem várta meg...
Május 1-én reggel jött a szörnyű hír, hogy az éjszaka meghalt. A tüdejét teljesen tönkre tette a vírus, a keringése összeomlott, a szíve leállt...”
Moncz Henriette megírja még, hogy közös fiuk éppen most érettségizik. Kiemeli, nagyon fontos, hogy óvatosak legyünk a koronavírussal, és semmilyen formában ne kicsinyítsük a veszélyét. Közli azt is, hogy Bökönyi László halotti bizonyítványában a COVID-19 fertőzést teszik meg elsődleges haláloknak. Hozzáteszi, rosszul működik a rendszer, káosz és szervezetlenség van országszerte, és a körzeti orvos hozzáállása erősen kifogásolható, és nagymértékű felelőtlensége is egyértelműen megállapítható.
atv.hu/ /szeretlekmagyarorszag .hu
Ajánlom