MindenegybenBlog

Több mint 30 ezer forint pluszpénzzel csengethet be az átlagnyugdíjasnál a postás novemberben!

Figyelem: pluszpénz ütheti a nyugdíjasok markát - mutatjuk, mennyi

Ezt a nyugdíjprémiumnak és a nyugdíjkorrekciónak köszönhetik a nyugdíjasok, aminek kifizetését legutóbb Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter erősítette meg a kormányszóvivő tájékoztatója után.

– A gazdaság jól teljesít, a közös sikerből és teljesítményből pedig a nyugdíjasoknak is részesülniük kell – indokolt Lázár, de pontos számokról nem beszélt.

– Jelenleg a gazdasági adatok értékelését végzi a nemzetgazdasági tárca, így kizárólag ezt követően lehet bármiféle konkrét összegről beszélni – válaszolt a Blikk érdeklődésére a szakminisztérium.

A legutóbbi nyilatkozatokból azonban úgy tűnik, hogy vastagon fog majd a kormány ceruzája, amikor a nyugdíjasok pluszpénzét kell kiszámolni. A kormány ugyanis még mindig 4 százalék feletti GDP-növekedéssel kalkulál az idei évre, míg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb előrejelzése csak 3,6 százalékot vár. Ez pedig súlyos ezreket jelent a nyugdíjasoknak: ha például 4,1 százalékos GDP-növekedés után fizetik a prémiumot, akkor 12 ezer forintot kapnak, ha pedig a jegybank számai szerint fizetnének, akkor alig kétezer forint járna fejenként. A 12 ezer forintos nyugdíjprémium szinte biztosan borítékolható, mivel idén 24 milliárd forintot csoportosított át a kormány erre a célra a 2 millió nyugdíjas számára.

[LAPOZAS]

A nyugdíjkorrekciónál is az idősek javára kedvezhetnek, a kormány ugyanis még legutóbb is 3 százalékos infláció­val számolt, míg a Központi Statisztikai Hivatal és a jegybank szerint is 2,4 százalékos volt a pénzromlás mértéke. Az előbbi esetben egy 120 ezer forintos átlagnyugdíjas 20 ezer forintot kaphat kézhez a Blikk számításai szerint, az utóbbi esetben csak 12 ezret.

És itt még nincs vége: a tavaly tízezer forintnyi Erzsébet-utalvány után idén elképzelhető, hogy ennél nagyobb összeg ütheti a markukat.

– A gazdasági eredményekből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell, ezt törvény szavatolja. A kormány nyilván tisztában van azzal, hogy az elégedetlenség csökkenését hozhatják a kifizetések – értékelte Kiszelly Zoltán politológus.

Így számolják ki a prémiumot

A nyugdíjprémiumot a következő, nem túl egyszerű módon kell kiszámolni a jogszabály szerint: a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséből ki kell vonni 3,5 százalékot, az így kapott összeget össze kell szorozni a novemberi nyugellátás 25 százalékával, de legfeljebb húszezer forinttal. Ez azt jelenti, hogy 4,1 százalékos GDP-növekedés esetén 12 ezer forint lenne a prémium a nyugdíjasok többségének.

2017-10-13 16:51:02 - Mindenegyben Blog