“Tisztelt Miniszterelnök úr!
Én egy határon túl élő magyar vagyok. Magyarul beszélek és írok. A nagyszüleim, szüleim és gyermekeim is magyarok, attól függetlenül, hogy nem magyar földön születtünk. Teljesen egyetértek azzal, hogy Ön minket magyarnak tekint. Azzal viszont nem értek egyet, hogy Ön velünk szeretné megnyerni a választást.
Akármilyen jól esik az, hogy lehetőségem van dönteni a magyarországi helyzetről, teljesen megértem azokat, akik felháborodnak ezen. Megértem Őket, azért amiért nem tetszik nekik az, hogy mi szavazati jogot kapunk egy olyan országba, ahol nem dolgozunk, és nem adózunk.
Nem oda járnak iskolába a gyerekeim, nem ott dolgozok, nem oda járok még bevásárolni sem. Lényegében nincs közöm ahhoz, hogy ki irányítsa a hazámat, ami nem az otthonom.
Kérem Önt, Miniszterelnök úr, ne nehezítse meg az életünket azzal a teherrel, hogy nagyobb szakadékot ás közénk, határon túli magyarok és a határon belüli magyarok közé. Egy választást nem így kell megnyerni. Nem olyanokkal, akiket elvakít ékesszóló mondataival, nagyvonalú gesztusával amit irányunkba tesz a szavazati joggal, és úgy beszél róluk, rólunk, mintha érdekelné sorsunk. Ha minket komoly terhek sújtanak, különböző adókat vetnek ki ránk, Ön nem tesz semmit, hisz nem tud ellene tenni. Ahogy Ön is fogalmaz, egy ország szuverenitása szent és sérthetetlen.
