Persze, kinek nincs elege a bántalmazás fogalmából, amikor mindenki bántalmaz már mindenkit, erodált a kifejezés, nincs tehát itt semmi látnivaló. De azért én mégis valaki olyat szeretnék, aki nem ugyanazt folytatja és adja vissza, amibe már éppen, hogy belefulladunk, hanem valaki olyat, aki ezt a lábszagos retorikát elsőként hagyja abba! Valaki olyat, aki bízik annyira magában, hogy nem az ellenfele (és általa a teljes politikai közösségének) lenyomásával akar felemelkedni. Aki leképezi önmagával, a személyiségével, a viselkedésével, a szóhasználatával a változást, tehát azt az integrációt, amit elad. Valaki olyat vizionálok, aki képes olyan nyelvi intellektussal és eleganciával fogalmazni, hogy elmondja, amit akar, de mégsem személyeskedik, és nem bántalmaz, és nem rombol, hanem tisztán játszik, józan felnőtt módjára, egyenrangú partneri viszonyulással. Az az ember magában fogja hordozni a valódi változást, nem csak beszélni fog róla, hanem megvalósítja.
Másrészt jól hangzik a gyermekvédelemért tüntetni, és fontos is, és legitim is, csak éppen olyasvalakitől, aki maga bizonyos akcióival éppen a tulajdon gyerekeinek árt, illetve más, önként kiszolgáltatott gyerekeit használja kampánycélra, az újra disszonanciát kelt bennem, visszás. Márpedig hinni akarok, szeretnék hinni, mindent beletennék ebbe a hitbe, de nehezen tudok, nem megy, mert megakasztanak olyan részletek, mik hiteltelenítik ezt. És persze rosszul fog járni, aki nem hisz semmiben, se abban, ami van, sem abban, ami nincs, sem abban, ami lehetne, mert totálisan marginalizálódik és egyedül marad, illúziótlanul, de hát mit tegyen, ha a vágya mellett, még józan is, és zsigerszinten érzékeli az ellentmondásokat?
Önmagában az az állítás, hogy valami nemfidesz, vagy nemellenzék, sajnos nem elég, mert a nemben csak a rombolás van, és hiányzik az építés. Az építés egy retorikailag tiszta, tisztelettudó és logikailag többnyire konzisztens kommunikációból jöhet létre. Erre én most még várok, és ezt őszintén sajnálom.
