Az író úgy véli, hogy az erőszak jelenlegi mértékét nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Tisza Kata, aki coachként is tevékenykedik, kedden egy hosszabb szünet után ismét közéleti témájú bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán, amelyben először nyilatkozik a közelmúlt eseményeiről – figyelte fel a Nyugati Fény.
Tisza Kata bejegyzését eredeti formájában közöljük a közösségi oldalról:
Csendre vágyom, egyre inkább, azonban azt is érzem, hogy nem lehet szó nélkül hagyni bizonyos dolgokat, történéseket, amelyek körülvesznek, mert a csöndet, még ha vágyom is, esetenként gyávaságnak érzem, ami a megtörésére késztet.
Nincs nagy kedvem politikával foglalkozni, azonban nem foglalkozni vele is már politika, szóval mégsem lehet kimaradni, amikor az erőszak olyan éles, hogy a közöny még élesebbként hat.
Zsigerszinten érzékelem azt a nihilt és azt a változás iránti vágyat, amely minden oldalon életre tudta hívni a most alakuló politikai jelenséget, sőt, olyannyira érzem, hogy a magam részéről is igen nagyon szeretnék hinni valami újban és változásban, mert hinni fontos és hinni jó. Ezért az érzésért sok mindent be lehet áldozni, mondván, hogy semmi és senki sem tökéletes, de akár azt is, hogy már minden mindegy, csak történjen valami! Ebben a vágyban nagy erő van, pontosan így születnek nagy álszerelmek, elvakultságok, projekciók, hogy adott a nihil, az űr, a kiábrándultság, és akkor végre feltűnik valaki a láthatáron, nyilván szeretnénk elhinni, hogy ő más. Ez annyira emberi, annyira érthető, és annyira azonosulható érzés.
De aztán egyre közelebb jön, és ez a szép, tiszta vágy ütközni kezd a valósággal, ami persze ütött-kopott, és még ezzel sincsen baj. Tévedni lehet, sőt, szükséges és fontos és kell is, mert abból is lehet építkezni. De mégis valami olyan kognitív disszonanciával szemlélem ezt a vágyat, hogy már egyre nehezebb nem tudomást venni a vágyat széttörő realitásról.
Egyrészt nem lehet ugyanazzal a retorikával újat teremteni, olyan retorikával, ami azonos azzal, mint amit le szeretne váltani, mert akkor ez így nem progresszió, hanem csupán ördögi kör lesz, valamiféle ismétlődés, nem emelkedés mégsem.
Lehet azt mondani, hogy valakinek rossz mondatok hagyták el a száját, véletlenül. És persze, mind mondunk néha rossz mondatokat. Ugyanakkor a nyelv leképezi a gondolkodást, és kirajzol valamiféle mindsetet a háttérben. A felsejlő nőgyűlölet pedig sajnos nem nyelvbotlás csupán, hanem egy mélymegvető, egyenlőtlenséget sejtető, frusztrációra valló attitűd, ami önmagában bántalmazás.
