MindenegybenBlog

Teljesen összetörtek a rajongók! „Itt a vége, nincs tovább” – ezt mondta Gáspár Győző a visszavonulásáról

2012-ben Gáspár Győző úgy határozott, hogy örökre abbahagyja, ami érthető is a sok lelki nyomás és nehézség miatt, ami a korábbi időszakban rakódott rá.

„Kimerültem, összetörtem és úgy érzem, nem akarom újra felépíteni azt, amit tönkretettek nekem” – nyilatkozta 2012-ben, 13 év tévés megjelenés után Gáspár Győző, miután ejtették ellene a pénzmosás vádját.

Azt mondta, a családját ért támadások miatt úgy döntött, végleg visszavonul. Az RTL-nek elmondta, hogy a bejelentés előtt listába írta, mi fontos neki igazán: a pénz és a csillogás, vagy Evelin, Virág és Bea. Úgy érezte, besározták a nevét, még egy búcsúszöveget is írt, azonban nem sikerült túl meghatóra a felolvasásosa, ugyanis saját bevallása szerint „dikleksziás”.

2023-11-29 14:46:00 - Mindenegyben Blog