MindenegybenBlog

Teherbe ejtette saját 12 éves húgát egy székesfehérvári férfi, a kislánynak orvosi úton akadályozták meg hogy kihordja a gyermeket!

Az akkor 20 éves vádlott a még 12. életévét be nem töltött húgával bánt erőszakosan, akit több alkalommal is megerőszakolt.

A Székesfehérvári Törvényszék tavaly október végén 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, addig a vádlottat a további egy rendbeli szxuális kényszerítés büntette miatt emelt vád alól felmentette.

A vádlottat szxuális erőszak bűntettében, szxuális kényszerítés bűntettében és vérfertőzés vétségében mondta ki bűnösnek, de az ítélet nem volt jogerős. A harmadik megerőszakoláskor ejtette teherbe a saját testvérét a fiatal férfi, ami után sértettnél művi terhességmegszakításra volt szükség.

„Az ügyészség szerint a tényállás részben hiányos és iratellenes, a részfelmentés okszerűtlen, a cselekmények minősítése részben téves, a kiszabott büntetés enyhe.” – olvasható a közleményben, és megtudtuk, hogy a másodfokú ügyészség szerint a vádlott a második alkalommal is alkalmazott erőszakot.

A sértettet megfélemlítették a korábbi esetek és az, hogy a vádlott többször bement a meztelen sértetthez a fürdőszobába, ezzel is megsértve szeméremérzetét és ezzel is fenntartva a sértett tartós félelemérzetét.

Ez pedig súlyosbító körülmény: „A vádlottal szemben kiszabható szabadságvesztés irányadó középmértéke 13 év 9 hónap. A bűnhalmazat nyomatékát növeli a bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlya, a sértett teherbe ejtése, és a sértettnek ezen felül okozott súlyos lelki trauma is. Mindezek miatt a kiszabott fegyházbüntetést az ügyészség eltúlzottan enyhének tartja.”

2021-01-06 13:58:59 - Mindenegyben Blog