MindenegybenBlog
SÚLYOSBODIK A HELYZET! PÁR ÓRÁN BELÜL Durvább idő CSAP LE az országra, mint hitték! Özönvízszerű esővel, villámokkal, KÁROKOZÓ SZÉLLEL CSAP LE A VIHAR!EZEKRE A MEGYÉKRE MÁR KIADTÁK A RIASZTÁST! >>>
Szöveges figyelmeztető előrejelzésFigyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2020.05.20. szerda éjféligDélutántól főként a Dunántúlon és délen alakulhatnak ki a záporok mellett helyenként zivatarok. Este a déli tájakon intenzívebb zivatarok várhatóak. Szerda reggel és napközben továbbra is az ország déli felében számíthatunk zivatarok előfordulására, majd a délutáni óráktól már arrafelé is csökken a csapadékhajlam. A zivatarokat ma és holnap is nagy mennyiségű csapadék (20-30 mm), szélerősödés kísérheti (50-60 km/h).
2020.05.19. 09:40 Országos Meteorológiai Szolgálat
Országos előrejelzés: kedd estig
Délnyugaton, nyugaton zömében erősen felhős lesz az ég, északkelet felé haladva azonban egyre kevesebb felhő ígérkezik, sőt északkeleten jobbára csak fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként délen és nyugaton szórványosan eshet az eső, zápor, ott délután néhol zivatar is kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében átmeneti szélerősödés előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 28 fok között alakul. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.
Országos előrejelzés: kedd estétől szerda reggelig
Többnyire erősen felhős lesz az ég, csupán az északi, északkeleti megyékben lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet. Északkeleten helyenként, másutt viszont több helyen valószínű eső, zápor, délen zivatar. Megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. A késő esti 15, 20 fokról a hajnali órákra 11, 17 fokig hűl le a levegő.-írja a met.hu
Baranya megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás
[LAPOZAS]
Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Bács-Kiskun megye

Békés megye

Csongrád megye

Fejér megye

Somogy megye

Tolna megye

Vas megye

Veszprém megye

Zala megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás
[LAPOZAS]
Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
OMSZ: 2020-05-19 09:17 (07:17 UTC) [wbhx]
Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2020.05.20. szerda éjfélig
Délutántól főként a Dunántúlon és délen alakulhatnak ki a záporok mellett helyenként zivatarok. Este a déli tájakon intenzívebb zivatarok várhatóak. Szerda reggel és napközben továbbra is az ország déli felében számíthatunk zivatarok előfordulására, majd a délutáni óráktól már arrafelé is csökken a csapadékhajlam. A zivatarokat ma és holnap is nagy mennyiségű csapadék (20-30 mm), szélerősödés kísérheti (50-60 km/h).
2020.05.19. 09:40 Országos Meteorológiai Szolgálat
2020-05-19 15:04:13 - Mindenegyben Blog